Hoffmann: mindent megfontoltan készítettünk elő
A kormány nem vonja vissza a felsőoktatási keretszámokat
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár közölte: nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási keretszámokat.
2012.02.16 08:39MTIErről csütörtökön, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, a Hallgatói Hálózat előző napi demonstrációján elhangzottakra reagálva beszélt.
"Mióta megkezdődött a felsőoktatás és a köznevelési rendszer átalakítása elég sűrűn kaptunk ultimátumokat és ilyen felszólításokat, ezek többnyire politikai célzatú üzenetek. Mindent megfontoltan készítettünk elő, a visszavonást nem gondoljuk komolyan" - fogalmazott Hoffmann Rózsa.
A kereszténydemokrata politikus azt mondta, vannak bizonyos politikai csoportosulások, amelyek úgy tesznek, mintha mindent lehetne ugyanúgy folytatni, mint eddig, holott nem lehet. Hozzáfűzte: az élet ilyen, a véleményét mindenkinek joga van kifejteni; igen nagy támogatottsággal haladnak előre a felsőoktatási rendszer átalakításában.
Hoffmann Rózsa kiemelte, olyan pályára kell állítani a felsőoktatást, amely lehetővé teszi, hogy mindenki tanuljon, aki akar és tehetséges, de ugyanakkor meg kell felelni a világpiaci kihívásoknak is. Mint hozzátette, olyan szakokra kell koncentrálni az adófizetők pénzét, amelyek hozzájárulnak az ország, a gazdaság fejlődéséhez.
A keretszámok módosulása hónapokkal ezelőtt ismert volt, ez nem ért senkit váratlanul, a konkrét számok esetleg váratlanul értek "egy-egy csoportot", de tudni lehetett, hogy változás lesz - hangsúlyozta az államtitkár.
Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének a kijelentéséről, miszerint nem biztos, hogy a kormány jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámoknál, azt mondta: ilyen nagy változtatásnál senki nem lehet száz százalékig biztos abban, hogy az volt az egyedüli és helyes döntés. Lázár János kérdése bizonyos kételyt fogalmaz meg, és nem állítást - közölte.
Kérdésre kitért arra is, hogy a mostani adatok azt mutatják, nincs változás a felsőoktatási jelentkezések időarányos alakulásában, nagyjából ugyanott tartanak, ahol tavaly ilyenkor, és nem számítanak jelentős csökkenésre.
Nyáron a felvételi eredmények után lesznek olyan adatok birtokában, amelyeket elemezni fognak, és ha szükséges, akkor változtatnak - jelezte Hoffmann Rózsa.
A felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte a többi között az a több száz tüntető, aki részt vett a Hallgatói Hálózat demonstrációján szerdán Budapesten. A tüntetés résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A demonstráció az ELTE Egyetem téri épületében, és az előtt ért véget.
Walter Richárd egyetemi hallgató, a fórum egyik moderátora a demonstráció után azt mondta, az egyetemistákból, oktatókból és gimnazistákból létrejött "sejthálózat" - a Hallgatói Hálózat támogatásával - hétfőig ad ultimátumot a kormánynak arra, hogy az visszavonja a hallgatói keretszámokra vonatkozó rendeletet, ellenkező esetben "nyomást gyakorolnak" majd. Az egyetem épülete előtt megjelent Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja is, aki azt mondta, a frakció még hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a keretszámok visszavonását. A demonstráción megjelent Vágó Gábor az LMP politikusa, és szolidaritását fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.
Orbán: az egyetemi autonómia fontos dolog
A miniszterelnök szerint bár eltér a tüntető hallgatók és a kormány álláspontja, ő örül annak, hogy a diákok élnek az egyetemi autonómia jogával, és hallatják a hangjukat.
Orbán Viktor csütörtöki rádióinterjújában a felsőoktatásról szólva - utalva a Hallgatói Hálózat szerdai demonstrációjára - fontos dolognak nevezte a diákok megmozdulását: "örülök annak, hogy az egyetemi autonómiával élve saját hangjuk van, és megszervezik a saját véleményük kifejezésének módozatát. Ahhoz képest, ahogy mi csináltuk, tulajdonképpen még nagyon mérsékeltnek is mondhatóak".
A legfontosabb - fogalmazott -, hogy vannak fiataljaink, van véleményük, azt hajlandóak elmondani, és "igaz, hogy nem értünk egyet", de legalább életjeleket adnak, közösségi véleményük van, egyetemi épületet foglalnak el. Az egyetemi autonómia nagyon fontos: rendőr oda nem teheti be a lábát, hatóság ott nem intézkedhet, az a hallgatók világa - hívta fel a figyelmet.
Hozzátette ugyanakkor: "mindig lesz vitánk természetesen, mert az egyetemistáknak - a korból fakadóan is - mindig valamelyest markánsabb véleményük van, mint amilyen intézkedéseket az élet lehetővé tesz. De ezek jó viták, függetlenül attól, hogy éles kérdésekről van szó, például hallgatói keretszámokról".
A kormányfő - mint elmondta - kérte a szakminisztert, arra adjon lehetőséget a diákoknak, hogy megfontolhassák: ha összevetik a mostani felsőoktatási szisztémát az újjal, akkor kiderül, hogy sokkal több fiatal előtt nyílik ki a tanulással való felemelkedés lehetősége, mint korábban. A miniszterelnök szerint korrekt az új rendszer, mert bár sietteti egy új szisztéma bevezetését - amit ő egyébként helyesnek tart, "mert nincs vesztegetnivaló időnk" -, "fair" abból a szempontból, hogy nem vonatkozik azokra, akik most egyetemre, főiskolára járnak, vagyis a kormány menet közben nem támaszt új feltételeket.
Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a kabinet elképzeléseivel ellentétben mégsem jelentkeznek többen műszaki vagy természettudományi képzésre, az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt válaszolta: akkor majd reagálnak erre a helyzetre, de azt szerinte nem érdemes vitatni, hogy a magyar gazdaság és az emberek boldogulása szempontjából "nem maradhatunk abban a helyzetben, ahol most vagyunk, mert a mostani helyzet változtatásért kiált, ugyanis lemaradunk az európai nemzetek versenyfutásában, ha nem vesszük észre, hogy a jövő a mérnöktársadalom, a műszaki tudományok, az informatika irányában található".
Többek között a felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte az a több száz tüntető, aki szerdán részt vett a Hallgatói Hálózat budapesti demonstrációján. A tüntetés résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A demonstráció az ELTE Egyetem téri épületében, majd az előtt ért véget.