Civil és nem civil tüntetés az Operánál
"Gyurcsányi gyűlöletkeltők" káoszával riogat a Fidesz
A Fidesz szerint hétfő este világossá válik: míg a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, addig az "országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők" rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak.
2012.01.02 14:25MTISelmeczi Gabriella, a vezető kormánypárt szóvivője közleményében úgy fogalmaz: a "Gyorskocsi utcaiak továbbra is a gyurcsányi gyűlöletkeltést folytatják, és Magyarország kárát akarják".
Az nem demokrata, aki szerint csak akkor van demokrácia, ha ő van hatalmon: ideje lenne, hogy a szocialisták is elfogadják az emberek döntését - közölte a szóvivő, rögzítve azt is: a magyarok korábban egyértelmű döntést hoztak arról, hogy nem kérnek a gyűlöletből és a széthúzásból.
Az MTI december végén számolt be arról, hogy a Magyar Állami Operaház hétfőn ünnepi gálaestet rendez az új alaptörvény 2012. január 1-i életbe lépésének alkalmából. A 20 órakor kezdődő rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg, az esemény 13 millió forintos költségét az állam biztosítja. A gálaesttel egy időben civil demonstrációt hirdettek, amelyhez a pártok közül csatlakozott az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az LMP.
Kolontárról is érkeznek az Operába
Húsz kolontári lakos is részt vesz a hétfő esti operaházi gálaünnepségen, amelyet az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbe lépésének alkalmából rendeznek meg. Tili Károly, a település független polgármestere azt mondta: megtiszteltetésnek érzik a meghívást.
A 20 órakor kezdődő rendezvényre állami vezetők, közéleti szereplők, operarajongók mellett meghívtak húsz lakost a 2010 októberében bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa által sújtott településről.
"Szeretném megköszönni, hogy nem felejtették el Kolontárt. Nemes gesztus ez a kormány, a miniszterelnök részéről" - mondta a polgármester.
Tili Károly hozzátette: a húsz embert azok közül választották ki, akik a legtöbbet tették a katasztrófa idején és az után a településért, és a bajba jutott emberekért. A húsz meghívott között vannak a képviselő-testület tagjai is.
"Nagy megtiszteltetésnek érezzük ezt, hiszen az új alaptörvény életbe lépése történelmi pillanat. Jelentős esemény ez személyes vonatkozásban is: a legtöbb kolontári még soha nem járt az Operában" - fogalmazott.
A Jobbik távol tartja magát az Operaháztól
A Jobbik egyetlen rendezvényen sem vesz részt, amely összefüggne a hétfő esti operaházi gálaesttel. Az ellenzéki párt szerint a társadalmi, szociális és gazdasági katasztrófa elkerülésének módja nem jelentheti a köztársaság eszméje és a demokrácia melletti "álságos tüntetést" azokkal, akik korábban lábbal tiporták a demokratikus jogokat.
Mirkóczki Ádám, a párt országgyűlési képviselője és szóvivője hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a Fidesz 13 millió forintot költ a "maga és szűk holdudvara operaházi szórakoztatására", miközben soha nem látott terhek érik a magyar embereket. Úgy véli, a Fidesz cinikus módon akkor ünnepli a csak saját maga által támogatott alkotmány hatályba lépését, amikor az ahhoz szabott törvények garmadájával emberek százezreit hozták katasztrofális anyagi és egzisztenciális helyzetbe. A Jobbik nem a demokráciát félti a Fidesztől, hanem az emberek megélhetését és az ország gazdasági függetlenségét óvja a kormány politikájától - fűzte hozzá.
A Jobbik szóvivője szerint pártjának azért sincs helye az Operaház elé hirdetett tüntetésen, mert azon a "liberális anarchisták" mellett jelen lesz Gyurcsány Ferenc is, aki maga ugyanígy ünnepelt baráti körével, amíg hatalmon volt. Gyurcsány és szövetségesei mai tüntetése hiteltelen, hazug és képmutató, mert a volt kormányfő 2007-ben az Operaháznál kijárási tilalmat rendelt el és még a tiltakozást sem engedte, a tüntetőket pedig köztársaságellenes terroristaként kezelték és szétverték - írja az ellenzéki politikus.
Mirkóczki Ádám arra is kitér, hogy a Jobbik a demonstrációval szembeni ellentüntetéssel sem ért egyet, mivel az azt a látszatot keltené, hogy a "magyar családok megélhetését veszélybe sodró Orbán-kormánnyal" vállalnak közösséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06