Szolgálati luxuslakások - bagóért?
Újabb csörte: Juhász Ferenc rágalmazásért feljelenti Budait
Juhász Ferenc rágalmazásért feljelenti Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost. Ezt a volt MSZP-s honvédelmi miniszter közölte pénteken.
2011.12.30 10:34MTIA feljelentést a jogászok most készítik elő, s annak benyújtása után indulhat a rágalmazási per az illetékes bíróságon - mondta az egykori tárcavezető. Hozzátette: személyiségi jogok megsértése miatt már kezdeményezett egy pert Budai Gyula ellen, s abban hamarosan ítélet várható.
Juhász Ferenc közölte: az elszámoltatási kormánybiztos szerinte "igaztalan, minden alapot nélkülöző", a sajtó által újra és újra közölt állításai ellen nem tud mást tenni, mint a bírósághoz fordulni. Az elszámoltatási kormánybiztos olyan honvédségi lakások értékesítése esetében tett tavaly februárban feljelentést az ügyészségen, amelynek engedélyezéséhez jogszabályi háttér volt, s ennek megfelelően 11 éven át gyakorlatként működött a tárcánál - hangsúlyozta.
Juhász Ferenc szerint ezt az ügyészség is elismerte abban a levélben, amelyben a mentelmi jogának felfüggesztését kérte az Országgyűléstől, hiszen - mint mondta - többek között volt egy olyan mondatrész, amely szerint "a katonákat megillető kedvezménnyel értékesítették a lakásokat".
"A Honvédelmi Minisztérium mind az én, mind pedig Szekeres Imre minisztersége idején törvényesen járt el a lakásértékesítéseknél, a tárca nem követett el semmilyen jogsértést" - hangsúlyozta Juhász Ferenc. Elmondta még: szerinte Budai Gyula "megrendelésre szállítja az általa kreált állítólagos ügyeket".
"Az alaptalan gyanúsításokkal az elszámoltatási kormánybiztos, és megrendelője, a kormány, a világon, Európában és itthon egyaránt nagy felháborodást kiváltó ügyekről, a demokratikus jogok semmibe vételéről és az országot a csőd szélére sodró, értelmetlen gazdaságpolitikájáról akarja elterelni az emberek figyelmét" - értékelte a szocialista politikus.
Az Országgyűlés múlt pénteki ülésén függesztette fel a volt honvédelmi miniszter mentelmi jogát. A szocialista képviselő mentelmi ügyét a legfőbb ügyész megkeresése után kezdte tárgyalni az Országgyűlés mentelmi bizottsága és 6 igen, illetve 2 nem szavazattal kezdeményezték mentelmi jogának felfüggesztését. Polt Péter jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanújával indokolta a felfüggesztést. Juhász Ferencet Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos jelentette fel az úgynevezett luxuslakásügyben, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hozzájárult ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06