Emelkednek a kegyeleti szolgáltatási díjak
Drágul az örök nyugalom a fővárosban
Emelkednek Budapesten a kegyeleti szolgáltatások díjai január elsejétől, miután a képviselők megszavazták az erről szóló előterjesztést a közgyűlés szerdai ülésén.
2011.12.14 18:08MTIA javaslatot a képviselők 18 igen és 13 nem szavazattal fogadták el. A döntés értelmében az árak nettó 3,9 százalékkal emelkednek. György István főpolgármester-helyettes felszólalásában hangsúlyozta, hogy az eredeti tervekben szereplő bruttó 8,8 százalékos emelést mérsékelték.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a cég nem tudja majd az szja-változások miatti bérkompenzációt végrehajtani, így azzal később foglalkozni kell.
Szabó György (Jobbik) a vitában kifogásolta az áremelést, mert szerinte az embereknek most sincs pénze temetésre, így "alternatív módon" helyezik örök nyugalomba szeretteiket, ami szerinte embertelen.