Közeleg a karácsony
Hátrányos helyzetű gyermekeket látott vendégül Harrach Péter
A kazincbarcikai Don Bosco Szakiskola és Szakközépiskola harminc hátrányos helyzetű, főként roma diákját látta vendégül a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából a Parlamentben Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerdán.
2011.12.14 17:25MTIA politikus kiemelte: részben az oktatásügyön, részben a foglalkoztatáson keresztül lehet megoldani a roma családok problémáit. Azt tapasztalom, hogy akinek nincs szakmája, vagy kevésbé keresett szakmával rendelkezik, nagyon nehezen tud elhelyezkedni - fogalmazott, hozzátéve: felnőtteknél átmenetileg megoldás a közmunkaprogram, de a diákoknál egyértelműen a tanulás a kivezető út.
Úgy látta, hogy aki akar tanulni, annak van lehetősége. Az iskolának sok esetben pótolnia kell a környezetből fakadó hiányosságokat is, az állam dolga pedig munkahelyteremtés - mutatott rá. Az egyik diák azon kérdésére, hogy miért csökkentették a tankötelezettség korhatárát, azt mondta, hogy aki nem akar tanulni, azt nem szabad arra kényszeríteni, hogy ott üljön az iskolában, annak meg kell adni a lehetőséget, hogy elmehessen dolgozni.
A diákok kíváncsiak voltak még arra, hogy miért szigorítottak a dohányzás feltételein, és szó volt még a parlamenti munkáról is. A program keretében a tanulók sétát tettek a Parlamentben, majd a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője ajándékcsomagot adott át a rászoruló gyermekeknek.
Jótékonysági akciót szervezett a párt ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) is, amely csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Nyilas Misi Karácsonya című programjához. Stágel Bence, az IKSZ elnöke az MTI-nek szerdán elmondta: a Debrecenben koordinált akció célja az volt, hogy minden egyes Kárpát-medencei gyermek ajándékkal ünnepelhesse a karácsonyt. Ennek érdekében a kereszténydemokrata fiatalok közel 100 cipősdobozt töltöttek meg játékokkal, meleg ruhával, írószerekkel és édességekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06