Súlyos károkhoz vezethet az oktatás átalakítása?
Az MSZP szerint megbukhat az ország
Az MSZP szerint súlyos károkhoz, sőt az ország bukásához is vezethet, ha az Országgyűlés elfogadja a kormány felsőoktatási tandíjra, illetve a közoktatási intézmények államosítására vonatkozó javaslatait.
2011.12.07 17:14MTIKunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: az egyetemeken és főiskolákon tervezett változtatások értelmében felére csökkenhet az államilag finanszírozott hallgatók száma, így szerinte a legtöbben a lényegében tandíjfizetéssel egyenértékű, úgynevezett önköltséges képzésen vehetnek csak részt.
A kormány által javasolt változtatás igazságtalanságának nevezte, hogy a csekély számú, ösztöndíjjal támogatott képzési helyre többségében a jómódú, a bejutáshoz sokszor elengedhetetlen magánórákat fizetni képes szülők gyermekei kerülhetnek.
A felsőoktatás hozzáférésének drágítása hosszú távon a magyar gazdaság teljesítményét rontja, hiszen nem lesz utánpótlás képzett munkaerőből - emelte ki a politikus.
Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta továbbá, hogy a válság sem adhat okot "súlyosan kirekesztő" oktatási törvényjavaslatok elfogadására. Úgy fogalmazott emellett, hogy a közoktatás jelenlegi problémáira nem jelenthet gyógyírt az államosítás, hiszen a centralizációnak további súlyos költségei lehetnek.
A szocialista politikus ezért egy az MSZP által 2008-ban kidolgozott koncepciót ajánlott a kormánytöbbség figyelmébe. Mint mondta, ebben azt kezdeményezték, az iskolák főszabályként maradjanak önkormányzati fenntartásban és csak átmenetileg, egyedi tárgyalásokat követően lehessen állami kézbe venni a bajba került intézményeket.