Influenzavírust még nem mutattak ki
Nőtt az influenzagyanús esetek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) közölte: az elmúlt héten némileg emelkedett az influenzagyanús esetek száma, de közülük egy beteg szervezetében sem mutatták ki az influenzavírust.
2011.11.23 16:15MTIAz OEK a honlapján azt írta: az év 46. hetében a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az előző héthez viszonyítva nagyjából hat százalékkal többen, 5900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Influenzaszerű megbetegedések "halmozódásáról" a 46. héten nem érkezett jelentés - írta az OEK, kifejtve: a 46. héten, az azt megelőző héthez képest az ország tizenkét közigazgatási területén emelkedett, hét területén csökkent, egy területen nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. Százezer lakosra vetítve Tolna és Nógrád megyében keresték fel a legkevesebben orvosukat – írta az OEK.
A jelentés szerint az orvoshoz fordulók életkor szerinti megoszlása az előző héthez hasonló volt. A betegek több mint tizenkét százaléka volt 14 éven aluli gyermek, csaknem tíz százalékuk 60 éven felüli. A betegek nagyjából fele 15-34 éves fiatal felnőtt, míg a 35-59 évesek aránya több mint 28 százalék volt.
Az elmúlt héten összesen harmincnyolc influenzagyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot az OEK légúti vírus osztályára, 58 százalékkal többet, mint az előző héten. Az influenzavírus jelenlétét egyetlen mintában sem igazolták.
Az idei influenzaszezonban az OEK légúti vírus osztályán a 40. és 46. hét között összesen 127 vizsgálati anyagot dolgoztak fel. Ezek közül egy mintában influenzavírust és nyolc mintában parainfluenza-vírus jelenlétét igazolták - olvasható az OEK közleményében.
A parainfluenza-vírus az influenzához hasonló tüneteket okoz. Elsősorban a tüdőt támadja meg, és a krupp, a gyerekeknél fulladásszerű tüneteket okozó alsó légúti megbetegedés 75 százalékáért felelős.
November elején az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azt közölte: a 2011/2012-es influenzaszezonban egy 18 éves beteg szervezetében mutattak ki először az influenzavírust.
Az ÁNTSZ hangsúlyozta: az oltás országszerte megkezdődött; a védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért érdemes az oltást mielőbb beadatni. Az idén is 1,3 millió vakcina áll térítésmentesen a veszélyeztetett korcsoportok, vagyis a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rendelkezésére, az érintettek a háziorvosuknál kaphatják meg az oltást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06