A kormány képes másokat meghallgatni
Gyurcsány: a párbeszéd kormányzása jön
Gyurcsány Ferenc szerint a következő időszakban az ország azt fogja látni, hogy a kormány képes másokat meghallgatni, mások javaslatát komolyan venni, azokat beépíteni a politikájába.
2008.04.15 14:31MTIA miniszterelnök keddi blogbejegyzésében úgy fogalmazott, hogy erről szólhat a párbeszéd kormányzása. Írásában a következő két év kormányzása egyik legfontosabb jellegzetességeként vetítette előre, hogy a feszítő kényszerek csökkenését követően sokkal több nyitott párbeszédre és konzultációra lesz lehetőség. Ebben a kormányzati szakaszban az előzőtől eltérően sokkal kevésbé lesz az a jellemző, hogy a kormány a szokásos belső egyeztetéseket követően dönt, majd döntéseit nyilvánosságra hozza és tájékoztat.
Ehelyett a kormány nyitott módon javaslatokat fogalmaz meg, nem egy esetben társadalmi partnerek által tett javaslatokat bocsát vitára és széleskörű egyeztetéssel alakul ki a végső álláspont - közölte a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint ez nem az önálló szocialista kormányzás, ha úgy tetszik, a kisebbségi kormányzás következménye, hanem a partnerségre épülő kormányzásé.
Példaként említette, hogy a rektori konferencia tandíj bevezetése nélküli, új, minőséget és teljesítményt ösztönző módszereket keres. Úgy fogalmazott, amikor bársonyos reformokról beszél, akkor azt érti alatta, hogy nem egyoldalú döntések, hanem párbeszéd során formálódó javaslatok alakítják a kormány politikát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06