Megbukott a kormány gazdaságpolitikája
Az LMP leváltatná Matolcsyt
Scheiring Gábor azt mondta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter leváltására szólítja fel a miniszterelnököt az LMP, amely a kormánytól azt kéri, hogy szakítson a "bukott" gazdaságpolitikával.
2011.10.05 14:51MTIAz LMP gazdasági kabinetjének vezetője idézte Navracsics Tibor 2009-es kijelentéseit, amelyekben a miniszterelnök-helyettes még ellenzéki képviselőként az akkori kabinetet tette felelőssé a 300 forintos euróárfolyamért és lemondásra szólította fel a kormányt.
Scheiring Gábor úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kormány az elmúlt másfél évben az "impotenciájával gyurcsányi mélységbe küldte a forintot" és az LMP nevében azt kérte, hogy a "bukott gazdaságpolitikát és az érte felelős gazdasági minisztert váltsák le".
A képviselő három kormányzati tényezőt is felelőssé tett azért, hogy az elmúlt egy hónapban körülbelül tíz százalékot gyengült a forint. Elsőként a kabinet hitelválsággal kapcsolatos "impotenciájáról" beszélt, mert - mint mondta - a végtörlesztés bejelentése óta folyamatosan gyengül a forint. Hangsúlyozta, hogy azoknak, akik nem képesek élni a lehetőséggel, csak nőni fognak a törlesztőrészletei, így hosszú távon egyre több lesz a nem fizető adós.
Scheiring Gábor a "koncepciótlan" költségvetési politikát is felelőssé tette a forintválságért. Véleménye szerint a 4,1-ről 5,2 százalékosra növekvő pénzforgalmi hiány egyértelműen mutatja, hogy a kormány gazdaságpolitikája alkalmatlan a hiánycél tartására.
Hozzátette, hogy valószínűleg újabb megszorítások várhatóak. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a 2012-es költségvetés is "egy ezermilliárdos megszorítással indított, de az már akkor megbukott, mielőtt benyújtották".
Harmadik tényezőként azt hangsúlyozta, hogy a kormány képtelen volt fellendíteni a gazdaságot. A képviselő közölte, hogy a GDP-statisztikák alapján jövőre legjobb esetben is csak stagnálni fog a gazdaság, miközben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat jelentése szerint leépülés várható a munkaerőpiacon.
Arra a kérdésre, hogy a nemzetközi helyzet mennyiben befolyásolta a forintot, Scheiring Gábor azt mondta, a magyar fizetőeszköz árfolyama az elmúlt napokban elszakadt az összes többi régiós valutáétól. Ami azt jelenti, hogy valami van, kizárólag Magyarországon, ami ennyire súlyossá teszi a válságot, ez pedig a kormány gazdaságpolitikájának az alkalmatlansága – jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06