Nem jelent meg a belügyminisztérium
Tóásó-ügy - ismét elnapolták a pert
Ismét elhalasztották a Tóásó-ügyben Bolíviában folyó peres eljárás első szakaszának záró meghallgatását kedden, mivel a cochabambai bíróság termében nem jelent meg a belügyminisztérium, vagyis az egyik panaszos képviseletében senki, továbbá hiányzott 15 gyanúsított is - közülük négy házi őrizetben, 11 pedig előzetes letartóztatásban van.
2011.09.28 12:37MTIA Los Tiempos című bolíviai napilap internetes változatának szerdai beszámolója szerint a bíró 72 órát adott arra, hogy igazolják távolmaradásukat a vádemelési tárgyalás meg nem jelent résztvevői. Amennyiben a minisztérium részéről a megadott határidőn belül nem érkezik meg a szükséges igazolás, úgy az a perből való kizárást, így a panasz megszűnését vonja maga után a bíróság figyelmeztetése szerint.
Mint utóbb kiderült, a gyanúsítottak többségét a főváros, La Paz utcáin a napokban kialakult kaotikus helyzet miatt nem szállították a tárgyalás helyszínére. (Őslakos indiánok heves tiltakozásba kezdtek egy esőerdei autópálya megépítése miatt, de a hatóságok felléptek ellenük, ami után szolidaritásból országszerte több rokonszenvtüntetést is tartottak.)
A meghallgatást október 19-re halasztották, s az ügy csak azt követően lép tárgyalási szakaszba.
Elit kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert.
Az üggyel összefüggésben letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot és a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.
A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy "terroristacsoportot" számoltak fel, amely többek között Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Közel két évig tartó nyomozás után Cochabamba városban idén április közepén kezdődött az ügyben az előzetes meghallgatás, amelynek a végén, még tavasszal az illetékes bíró a bizonyítékok megalapozatlansága miatt elutasította a per megkezdését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06