Horváth Csaba szerint Orbán becsapta a fővárost
Tarlós elárulta Budapestet?
Horváth Csaba szerint Orbán Viktor miniszterelnök becsapta, Tarlós István főpolgármester elárulta Budapestet, a fideszes vezetés egységben rombolja le a főváros évszázados értékeit; a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője erről kedden beszélt Budapesten.
2011.09.27 11:30MTIRekord idő alatt ment füstbe a főváros közösségi közlekedésének terve: az Orbán-kormány "rosszindulata miatt" a fideszes városvezetés a 2010 és 2014 közötti, a közösségi közlekedést fejlesztő programja megállt - mondta Horváth Csaba.
Mint kifejtette, elsőként a négyes metró második szakaszának megépítését állították le, hogy vegyenek 180 milliárd forintból autóbuszokat, majd közölték, hogy ezt nem lehet uniós forrásból megtenni, de pályázhat a főváros 100 villamosra és trolibuszra 120 milliárdért. Most az derült ki, hogy mégsem lehet ennyiért pályázni - jegyezte meg.
Horváth Csaba hangsúlyozta, a mai napig nem megoldott a BKV működésének kormányzati támogatása sem.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár "balekot csinált a főpolgármesterből, és néhány hónap alatt 200 milliárd forint fejlesztési támogatást és több száz milliárd forint értékű kórházi, és ingatlanvagyont fog ellopni a budapestiektől" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Horváth Csaba azt mondta: szerdán, a fővárosi közgyűlés fideszes többsége méltatlan módon elsőként hajol majd meg a kormány előtt, és dönt a budapesti kórházak ingyenes és garanciák nélküli átadásáról. "Orbán becsapta, Tarlós elárulta Budapestet"; az államosítás nem más, mint eszköz a kórházak, az iskolák bezárásához - fogalmazott.
Horváth Csaba közölte, felkérik Tarlós Istvánt, viselkedjék a tisztségéhez méltó módon, és ne pártját, hanem a budapestieket képviselje. Szócska Miklóst felszólítják, hogy nyilatkozzon: valóban be akarják-e zárni a Károlyi, a Szent János, a Szent István, a Péterffy Sándor utcai, valamint a Heim Pál kórházat.
Kapcsolódó írások:
- Széttrolizzák a fővárost: összefogásra buzdít Tarlós
- Térkép e táj: kilenc közterület kap új nevet Budapesten
- Tarlós: a hajléktalanoknak is be kell tartani az emberi együttélés szabályait
- Somfai tényleg belebukott - Tarlós nem enged a "hajléktalanbűnözésből"
- "Fekete lyukként szívja magába" a hajléktalankérdés Tarlóst
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06