Szakszervezeti demonstráció szeptember végén

Ülősztrájk lesz - a rendőrség tudomásul vette

A rendőrség tudomásul vette a szakszervezetek újabb beadványát, így szeptember 29-én a demonstrálók ülősztrájkba kezdenek Budapesten a Clark Ádám téren.

2011.09.26 19:27MTI

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője hétfőn elmondta: a szakszervezetek korábban a csütörtöki, pénteki demonstrációjukhoz mintegy háromezer ember részvételével a Clark Ádám tér, a Széchenyi tér és a Lánchíd területére tartottak igényt. A szakszervezetek újabb beadványa viszont már lényegesebb kevesebb számú résztvevőről szól és a forgalmat sem akadályozzák, így a rendőrség biztosítása mellett megtarthatják rendezvényüket.
   
A rendőrség engedélye szerint csütörtökön háromszáz, pénteken ötszáz ember demonstrálhat a Clark Ádám tér járdáján, valamint a sikló előtti területen, de az úttesten nem - hangsúlyozta az ORFK szóvivője, kiemelve: a szakszervezetek rendezvénye mellett a téren és környékén is zavartalanul haladhat majd a forgalom.
   
A megmozdulás szervezői azután tettek új beadványt, hogy a rendőrség korábban közlekedési okok miatt megtiltotta a szeptember 29-től határozatlan időre meghirdetett, D-Daynek nevezett tüntetéssorozatukat. A szakszervezetek bíróságon támadták meg a határozatot, a Fővárosi Bíróság pedig szeptember 20-án úgy döntött: a szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációikat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon; október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak az előre kijelölt útvonalon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.