Molotov-koktéllal támadták meg a szórakozóhelyet
Budaházy-ügy - megszólalt a melegtalálkahely alkalmazottja
Poroltóval oltotta el a plafonig felcsapó lángokat 2008 nyarán annak a belvárosi melegtalálkahelynek a dolgozója, akit tanúként hallgattak meg a terrorcselekmények vádjával folyó Budaházy-ügy pénteki tárgyalásán, a Fővárosi Bíróságon.
2011.09.23 18:59MTIA tanú elmondta, hogy pultosként dolgozott a közismert szórakozóhelyen, amikor hajnali fél egykor, nem sokkal zárás előtt csöngettek, majd amikor az elektronikus ajtónyitóval beengedte volna a vendégeket, egy tárgy repült be és nyomban felcsaptak a pincehelyiségben a több méteres lángok. A férfinak poroltóval sikerült eloltania a tüzet, kisebb égési sérüléseket szenvedett, az okozott kár mintegy százezer forint volt.
Ezt az esetet leszámítva a szórakozóhelyet nem érte atrocitás, ám nem sokkal a Molotov-koktélos támadás előtt fenyegetéseket kaptak - mondta a tanú.
Ezzel kapcsolatban az elsőrendű vádlott, Budaházy György kifogásolta, hogy a nyomozás során a hatóságok nem jártak utána a fenyegetéseknek, sem annak, hogy ki volt az a máig ismeretlenül maradt három vendég, aki a támadás idején a szórakozóhelyen tartózkodott, ám a pultos elmondása szerint perceken belül távozott, és nem állnak rendelkezésre más, az eset felderítése szempontjából fontos bizonyítékok. Mindebből a vádlott szerint az látszik, hogy koncepciós eljárás folyik ellenük, a hatóságok meg sem próbálták más lehetséges elkövetők szerepét feltárni.
Az ügyészség szerint Budaházy 2007 folyamán az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára létrehozta a Hunnia mozgalom elnevezésű szervezetet annak érdekében, hogy 2007-2009-ben terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal állami szerveket kényszerítsen, az akkori szocialista-szabad demokrata kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait megfélemlítse, és így befolyásoljon parlamenti döntéseket. A politikai motivációjú támadások célpontjai javarészt az akkori kormánypárti politikusok otthonai, illetve az MSZP és az SZDSZ székházai voltak.
Ugyanakkor a vádlottak egyes esetekben inkább személyes ellenszenv okán választottak célpontokat, mint például a Vörös Csepel elnevezésű szórakozóhely, melegek által látogatott helyek, egy jegyiroda esetében, vagy éppen Csintalan Sándor egykori szocialista politikus, a HírTv műsorvezetőjének "megleckéztetése" esetében. A vádpontok között szerepel puszta pénzszerzés céljából elkövetett bűncselekmény is, egy ATM pénzkiadó automata felrobbantása.
A vádlottak az eljárás során jobbára tagadták a bűncselekmények elkövetését.
A Budaházy György és társai elleni büntetőper a jövő héten bizonyítással folytatódik a Fővárosi Bíróságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06