Szélsőséges LMP-sek tették?
Kék graffitik a VIII. kerületben: a jegyző feljelentést tett
A kerület közölte: rongálás miatt feljelentést tett a főváros VIII. kerületének jegyzője ismeretlen tettes ellen, mert a városrész több utcáját kék graffitikkel firkálták össze, a vasárnapi, hajléktalanokat érintő népszavazás kapcsán.
2011.09.21 17:50MTIKocsis Máté polgármester közleményében azt írta: a többi között a járdák rongálásával kampányolnak Józsefvárosban különböző, "az LMP-hez kötődő szélsőséges szervezetek a vasárnapi népszavazásra készülve".
A városrész vezetőjének tájékoztatása szerint reggelre "a Város Mindenkié csoport által is nyíltan vállalt jelképek jelentek meg a kerület utcáin", emellett "szintén ehhez az érdekcsoporthoz köthető vadplakátok is tömegesen jelentek meg kukákon, falakon". Ezek eltakarítása komoly összegekbe kerül majd az önkormányzatnak. Hozzátette, hogy a hivatalos hirdetményeket is összefirkálták, megrongálták.
Kocsis Máté arra is kitért, hogy az önkormányzat ezúttal is biztosított felületet azoknak a szervezeteknek, amelyek ki szeretnék helyezni a plakátjaikat.
A polgármester közleményében arra kérte az érintetteket, hogy hagyják abba "a kerület elcsúfítását", a kerületi LMP-t pedig arra szólította fel, hogy "ne csak szavakban, hanem tettekben is álljon ki a környezet védelme mellett".
A városrész vezetője aggályait fejezte ki azzal kapcsolatosan is, hogy a helyi népszavazási kampány kezdete óta közel 1000 lakcím-bejelentés történt.
A polgármester jelezte, hogy "a múlt héten az LMP központi honlapjáról napokig nem került törlésre az a néhány bejegyzés, mely a hajléktalanok tudatos választási megszervezésére irányult". Hozzátette: arra is várja a választ: igaz-e a hír, amely szerint az átláthatósággal kampányoló párt, a fővárosi frakciójának szakértői keretéből költött pénzt a helyi kampányára.
Budapest VIII. kerületben vasárnap három, hajléktalanokat érintő kérdésben tartanak helyi népszavazást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06