Kedden folytatódik a per

Romagyilkosságok: az idén már nem várható ítélet

Kende Katalin, az elsőfokú eljárást lefolytató bíróság szóvivője közölte: az idén nem várható ítélet a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indított büntetőügyben, amelynek tárgyalása kedden folytatódik a Pest Megyei Bíróságon.

2011.09.11 11:44MTI

A december 9-ig kitűzött 26 tárgyalási napon a 2009. február 23-i tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság, az április 22-i tiszalöki, illetve az augusztus 3-i kislétai támadás bizonyítási eljárása zajlik, tanúként sértettek is felidézik a támadások körülményeit.
   
Az összesen kilenc fegyveres és Molotov-koktélos támadás ügyében március 25-én indult büntetőper - a nyári ítélkezési szünet után - a négy vádlott egykori munkáltatójának, az ügy koronatanújának tanúvallomásával folytatódik. A nőt, aki szerelmi kapcsolatban is állt az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal, már harmadszor idézi be Miszori László tanácsvezető bíró, mert korábbi vallomásaiban ellentmondásokba keveredett. A vádirat szerint az asszony segítséget nyújtott a tiszalöki támadás után a férfiaknak elakadt autójuk kiszabadításában.
   
Az ügyészség szerint a Pest megyei Tatárszentgyörgy cigánysorának utolsó házát nem sokkal éjfél után Molotov-koktélokkal felgyújtotta a harmadrendű vádlott, Pető Zsolt. A másodrendű vádlott, Kiss István, várva a házból menekülő családot, négy célzott lövés adott le a tűz elől menekülő 27 éves apára és két kisgyermekére. A férfi és ötéves fia meghalt, hatéves lányuk súlyosan megsérült. Az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád a ház közelében lévő fák takarásában egy golyós puskával fedezte társait.
   
Az áldozatok családtagjai arról beszéltek, hogy várják a bírósági pert, a meghallgatásukat, de szavaik szerint nem bíznak az igazságszolgáltatásban. Már márciusban, ez első tárgyalási napon megjelentek a tárgyalóteremben, de mivel tanúként szerepelnek az ügyben, a bíró kiküldte őket. Az áldozat édesapja azt mondta: azért ment be, hogy lássa és érezze, hogy a vádlottak padján ülők felelősek-e fia és unokája haláláért. Szerinte "nem a valódi elkövetők ülnek ott, a gyilkosok szabadon grasszálnak". Abban bízik, hogy az "ötletadókra, a támadások finanszírozóira" is fény derül, és felelősségre vonják azokat a hatósági embereket is, akik kezdetben balesetként kezelték a tüzet és a gyilkosságot, továbbá újra megteheti az elmaradt intézkedések miatti feljelentését, amelyet elutasítottak.
   
A tragédia után a tűzvizsgáló elektromos tüzet állapított meg, az orvos pedig a férfi és fia halálát füstmérgezésnek minősítette, és a testükön lévő vérző sebekről azt mondta, a lehulló gerendákból kiálló szögek okozták, majd a rendőrökkel együtt elvonultak a helyszínről. Az időközben odaérkező roma vezetők tiltakozására kezdtek újra helyszíni vizsgálatba a rendőrök.

A gyilkosságot mint hivatalos tényt csak délután, az igazságügyi boncolás elkészülte után közölte az országos rendőrfőkapitány. Az akkori miniszterelnök a hatósági intézkedések miatt vizsgálatok indítására adott utasítást a tárcavezetőknek, a kisebbségi ombudsman pedig - rendhagyó módon - a támadássorozat miatt felszólalt a parlamentben.
   
A támadásban élettársát és gyermekét elveszítő nő azt mondta: nem fél attól, hogy a vádlottak szemébe kell néznie, csak a másik két gyermeke miatt aggódik, mivel ők még nem tudták feldolgozni a tragédiát.
   
A tiszalöki támadás áldozatának, Kóka Jenőnek az özvegye még ma is fél. Egy másik településre költözött egy, az áldozatokat segítő programnak köszönhetően, az ő felújított házában pedig a piricsei Molotov-koktélos és fegyveres támadás sértettjei laknak. Az özvegy korábban azt mondta, egy csattanást hallott, amikor férje az éjszaki beosztása szerint munkába indult volna, és már csak élettelen testét találta meg az udvaron.
   
A szintén Szabolcs megyei Kislétán, a roma holokauszt emléknapjának éjszakáján, több lövéssel végeztek ki házában egy asszonyt, 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették. A vádirat szerint Kiss István és Pető Zsolt az épület egyik ablakára és a bejárati ajtóra adott le lövést, majd a házba berontva öt lövéssel kivégezték a 45 éves, gyermekét egyedül nevelő nőt. Holttestére és a másfél száz sörétszemtől megsérült, a földön eszméletlenül fekvő gyermekre órákkal később találtak rá rokonok.
   
A támadást túlélő lány a tragédia második évfordulóján elmondta: hetekig azt hitte,  vihar miatt kitört ablaküvegek okozták sérüléseit, és arról sem tudott, hogy az édesanyja meghalt. A lány testében még ma is többtucatnyi, el nem távolítható sörétszem van, testének több részén roncsolódott a bőr és az izomzat.
   
A család a bíróságtól azt kérte, hogy a lánynak, aki a testi és lelki sérüléseket azóta sem heverte ki, ne kelljen megjelennie a perben, és a bíró ezt tiszteletben tartotta. A bizonyítási eljárásra a sérülteket megtaláló rokonokat, szomszédokat idézték be, valamint a település akkori polgármesterét, akit az ügyészség szerint szintén meg akartak ölni a vádlottak, de tervüket elvetették, mert azt kivitelezhetetlennek tartották.
   
A perben eddig harminc tárgyalási napot tartottak, a tervezett 165 tanú és a 30 szakértő harmadát hallgatták meg.

   

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.