Mit hibázott a kormányszóvivő?
Miért volt kevés Nagy Anna Orbánéknak?
Láthatóan hiába teljesített erőn felül, hiába vált szimpatikussá még a baloldal számára is, Nagy Annára mégsem számítanak a továbbiakban a kormány háza táján. Háromhavi fizetés nélküli szabadsága után már nem várták tárt karokkal a minisztériumban.
2011.09.06 10:21T. Pál
Ha nem is a semmiből, de a napi politikai adok-kapokból kimaradó szférából érkezett a kormányszóvivői pozíció élére Nagy Anna. Sokan felkapták a fejüket, hiszen az Orbán-kormány kevés lényeges pozícióba emelt nőt, például miniszteri pozícióba senkit sem. Ezúttal kivételt tettek, és a volt újságírónő, exsajtófőnök élt is a lehetőséggel. A 168 Óra talán életében először kifejezetten pozitív felütésű többoldalas beszámolót közölt még az ősz elején Nagy Annáról, igaz a következő héten olvasói levélben el is vesztett egy eddig hithű, véresszájú előfizetőt. Mert mit képzelnek magukról, hogy jót írnak egy fideszesről. Piha!
Egy év sem telt el, és Nagy Annának utat mutattak. Háromhavi kényszerszabadsága - egy közeli hozzátartozójának betegsége miatt - után egy baloldali napilap, a Népszabadság - logikus, hogy az Orbán-kormány alatt a Népszabadság kapta meg az információt - szellőztette meg, hogy Giró-Szász András követi őt a poszton.
A csere nem kizárólag a kormányszóvivő személyére vonatkozik: a kommunikációs csapat is elhagyja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, és a Miniszterelnökség alá kerül. Azaz folytatódik a centralizációs politika. Szijjártó Péter alá, tehát közvetlenül Orbán Viktor alá került ez a pozíció. A változás alapvetően nem feltétlenül logikátlan, ugyanakkor mindenképpen érhetetlen, hogy az egyébként jó szolgálatot teljesítő Nagy Anna miért volt kevés ahhoz, hogy folytathassa munkáját.
Ráadásul cseréje a politológia világából érkezik, tehát ezt követően nehéz lesz a jövőben bármikor is független politológusként megszólalnia. Már ha lesz ilyen jellegű terve egyáltalán. Az első Orbán-kormányban miniszterek gyakran cserélődtek, de a kormányszóvivői poszt bérelt helyet jelentett, négy éven keresztül nem volt kérdéses Borókai Gábor személye. Nagy Anna látható hibát nem vétett. Kommunikációs baki nem varrható a nyakába, az újságírókkal jó kapcsolatokat ápolt, a balliberális média is megbarátkozott vele. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy egy év után ne köszönjék meg a munkáját. Ez esetben nagy kérdés: mit kell tenned ahhoz, hogy pozícióban maradhass? Mert ha a jól elvégzett munka kevés, akkor csak a kérdőjelek maradnak...