Nem indokolt a kinevezés Esztergomban
Hiába vár kormánymegbízottra Tétényi Éva
Nem indokolt kormánymegbízott kinevezése Esztergomban.
2011.08.11 12:30MTIÍgy reagált a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Tétényi Éva független esztergomi polgármester csütörtöki közleményére, amely szerint megszűnhet a közigazgatás szeptembertől Esztergomban, amennyiben addig nem érkezik kormánybiztos a városba.
A KIM közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy a Bertalan Judit kormánymegbízott által vezetett Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és Tétényi Éva között folyamatos a párbeszéd, ezért nem indokolt a kinevezés.
A polgármester közölte: az esztergomi polgármesteri hivatal összeomlása már az előző városvezetés idején elkezdődött, mivel több osztály élén már akkor sem volt megfelelő szaktudású vezető, illetve megbízott vezetők látták el a szakmai feladatokat. Ez a folyamat a tavaly októberi választások óta felgyorsult.
"Több hónapja jelzem, hogy a közigazgatás is megszűnhet Esztergomban. Ez szeptembertől meg is valósul, hiszen a jegyző szülési szabadságra készül, az aljegyző és jegyzői iroda vezetője más településeken vállalt felelős megbízatást, valamint tovább folytatódik a szakemberek elvándorlása a hivatalból" - áll a közleményében.
Tétényi Éva emlékeztetett arra, hogy július 13-án azért fordult hivatalos levélben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez, a KIM vezetőjéhez, hogy fontolja meg egy kormánybiztos kijelölését.
A tárca ezután közleményben tudatta, hogy szükségtelennek tartja kormánymegbízott kinevezését a városban. A tárca augusztus 4-i közleményében az is állt: erre vonatkozó megkeresés az illetékes államtitkárság tájékoztatása szerint a minisztériumba nem is érkezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06