A párt vizsgálatra szólította fel a PSZÁF-ot
A bankokra támadt az MSZP
Az MSZP felszólítja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF), hogy vizsgálja felül a hitelező bankok tevékenységét.
2011.07.23 11:08MTIKormos Kata, a párt szóvivője szombati közleményében azt írta, az MSZP alapjavaslata szerint új kockázatviselési arányokra, a banki költségek forintban történő meghatározására, de mindenképpen szerződésenkénti újratárgyalásra van szükség. Ehhez kell a kormányzat részéről szabályokat alkotni és azokat kikényszeríteni.
Az MSZP szerint az nem tisztességes, hogy a bankok minden kockázatot a hitelfelvevőre hárítanak. Átláthatatlan a törlesztőrészletek kiszámítása, amelyek nem arányosan emelkednek a svájci deviza erősödésével, hanem jóval meghaladják azt. 1,5 millió devizahitelesből 1 millió svájci frankban adósodott el. A 2010 tavaszán 180 forint körüli váltásérték ma 220-230 forint körül mozog - írta.
"A Magyar Szocialista Párt azonnali intézkedést vár a kormánytól, hiszen kétszer ad, ki gyorsan ad, semmit sem ad, aki késve ad" - fogalmazott a szóvivő.
Az MSZP szerint az elmúlt egy év mérlege azt mutatja, hogy a magyar kormány azonnal intézkedik, törvényeket alkot, ha saját hatalmának bebetonozásáról van szó, vagy ha a számára fontos, tehetős társadalmi csoportról kell gondoskodnia. A baj az, hogy ebbe a képviseletbe Magyarország lakosságának több mint kétharmada nem tartozik bele - tette hozzá Kormos Kata.
A több mint hét hónapja bevezetett igazságtalan egykulcsos adórendszer károsultjait máig nem kárpótolta a kormány. Az adójóváírás csökkentésének következményeként családok százezreinek kevesebb jut az asztalára, mint egy éve. A devizahitelesek pedig hónapról hónapra egyre mélyebb verembe kerülnek. "A kormány mindeközben +totyog+, érdemi megoldást nem kínálva emberek millióinak" - áll az ellenzéki párt közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06