Az MSZP nem támogatja
Veszélyes lehet a chipsadó?
Nem támogatja a chipsadóként elhíresült népegészségügyi termékadó bevezetését a hétfői zárószavazáson az MSZP, mivel a szocialisták szerint a javaslat nem teljesíti célját, azaz nem szolgálja az egészségvédelmet, miközben a gyártók adóztatásával munkahelyeket sodor veszélybe.
2011.07.11 15:04MTITukacs István országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a fideszes indítvány véleményük szerint meggondolatlan és "nevetségesen szétlobbizott".
Ez utóbbival kapcsolatban azt mondta: még a zárószavazás előtt is érkezett olyan kormánypárti módosító javaslat, amely nagy mértékben, kilogrammonkénti 500 forintról 200 forintra csökkentené az ételízesítőket terhelő adót. Véleménye szerint ez azt jelzi, hogy a fideszes képviselők "a dohánytermékeket terhelő jövedékiadó-emelés elhalasztásához hasonlóan ezúttal sem tudtak ellenállni néhány gyártó erőteljes lobbizásának."
Kitért arra is: az indítvány eredetileg deklarált céljával szemben nem teremt forrásokat az egészségügynek, helyette szimpla költségvetési célokat szolgál majd.
A szocialista politikus kiemelte továbbá: ha valóban az egészvédelem volna az előterjesztés fő célja, akkor a magas cukor-, só- vagy koffeintartalmú ételek, italok helyett vagy azok mellett a zsírokra, zsiradékokra, adalékanyagokra és tartósítószerekre is vonatkozna a termékadó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06