Marad-e a hatezer?
Harc az orvosokért: Szócska életpályamodellt ígér
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének kidolgozása a következő hónapokban egy folyamatos és intenzív munka lesz, amely során fokozatosan meghozzuk és be is jelentjük az ehhez kapcsolódó döntéseket.
2011.07.04 17:50MTIA szaktárca külföldön tartózkodó vezetője a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) aznapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált, miszerint több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja el jövőre az országot, ha a következő fél évben nem dolgoznak ki olyan életpályamodellt, amely itthon tartaná őket.
Szócska Miklós - aki a WHO (Egészségügyi Világszervezet) egyik egészségügyi emberi erőforrás krízishelyzettel foglalkozó találkozóján vesz részt Lisszabonban - hangsúlyozta: pontosan tudja, hogy az emberi erőforrás
kríziskezelése az egészségügy sorsfordító kérdése. Ez egy nemzetközi probléma, dolgoznak a megoldáson - tette hozzá.
Ennek kapcsán emlékeztetett: a Semmelweis Tervvel kapcsolatos egyik kormányhatározati pont is azt emeli ki, hogy az egységes, homogén csoportok életpályamodelljeinek kidolgozását meg kell kezdeni. Emellett a rezidensek jövőjéről is épp a múlt héten kezdtek tárgyalássorozatot, amelynek kiemelt témái lesznek az életpályamodell, valamint az ahhoz kapcsolódó jövedelmezés részletei is.
Az életpályamodell kidolgozása tehát több komponensből fog állni. Ennek egyik fontos része a bérfelzárkóztatás is, amelynek egyik forrásáról - a népegészségügyi termékadóról - hamarosan döntés születik. Ennek teljes összegét az egészségügyben használják majd fel, elsődlegesen a bérek rendezésére - szögezte le az államtitkár.
Arra a kérdésre, hogy az életpályamodellben lesznek-e konkrét összegek is, azt felelte: egész biztosan lesznek olyan elemei, amelyek konkrét összegeket is fognak tartalmazni, de az, hogy ebből mi valósul meg, az az ország gazdasági teljesítő képességének függvénye.
Bélteczki János, a MOSZ elnöke a sajtótájékoztatóján azt is elmondta, információik szerint 3000-3500 rezidens tervezi, hogy elhagyja a magyar egészségügyi rendszert. A MOSZ által kiküldött csaknem tízezer kérdőívre adott válaszokból kitűnik: mintegy 500 szakorvos, bármi történik, elhagyja a rendszert, további 2700-an komolyan fontolgatják, hogy elmenjenek.
Bélteczki János hangsúlyozta, az a céljuk, hogy ezek az orvosok itthon maradjanak, hiszen ők is itt szeretnének boldogulni, "de van egy határ", amikor a létbizonytalanság már elviselhetetlenné válik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06