Lehetőség és mozgástér

Lázár: a saját ideáink megvalósítására eddig kevés idő jutott

Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány hónapok óta romeltakarító munkát végez, így a Fidesz saját ideáinak, társadalmi eszményének megvalósítására még nagyon kevés idő, lehetőség és mozgástér volt.

2011.06.24 08:00MTI

Lázár János a budapesti Polgárok Házában tartott csütörtöki előadásában az elmúlt egy évet értékelve a legjelentősebb gazdasági eredménynek a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) való "békés, nyugodt és korrekt" elválást nevezte.

Azt is mondta, hogy a legrosszabb politikának tartja, ha a kormány, a Fidesz megszünteti a vita fórumait, a vitát ugyanis vállalni kell, és képesnek kell megnyerni azt.

A több párbeszédet, egyeztetést szorgalmazó felvetésekre úgy reagált: ha a kabinet valóban mindenki kormánya akar lenni, akkor meg kell hallgatni az ellenvéleményeket is, és helyt kell állni a vitában.


A baloldalról szólva hangsúlyozta: a jövőre nézve tisztázni kell, hogy milyen baloldal lesz Magyarországon, olyan, amely Nagy Imrére emlékezik, vagy olyan, amely a Kádár-rendszerből vezeti le magát. Azért nincsenek szerinte tiszta viszonyok a "másik oldalon", mert ebben a döntő, morális kérdésben nem tudnak állást foglalni.

A magyar jobboldal akkor képes elfogadni egy új baloldalt, "ha az nem maffiamódszerekkel működik, és nem egy olyan diktatórikus államból vezeti le magát (...), mint amilyen a Kádár-rendszer volt" - jelentette ki, hozzátéve, hogy "csak sikert kívánhatunk nekik, mert minden magyar választópolgárnak szüksége lenne arra, hogy egy tisztességes baloldal legyen ebben az országban".

Az egyik érdeklődő azon kérdésére, hogy eljuttatják-e, és ha igen mikor, az embereknek az új alaptörvényt, Lázár János azt válaszolta: továbbra is az az álláspontja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van megkapni az alaptörvényt, ám "ebben vita van".

Hozzátette, úgy tudja, Orbán Viktor miniszterelnök egy kormánybiztosnak adott megbízást az új alaptörvény megismertetésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.