A feketepiacon pöfögtek a papírjaguárok

Huszonöt Trabantot lopott ki a zwickaui gyárból egy dolgozó

Alkalom szüli a tolvajt: ez a közmondás jól illik a zwickaui Sachsenring autógyár egy élelmes dolgozójára, aki 1980 és 1988 között huszonöt vadonatúj Trabantot lopott ki az üzemből, majd a feketepiacon értékesítette őket.

2010.12.16 09:28MTI

Az illető, akinek tettéről csak álnéven számolt be minap a Berliner Zeitung, lakatosként dolgozott a "papírjaguárokat" gyártó szászországi üzemben. Mint utóbb bevallotta, egy szupermarketben vagy áruházban soha nem mert volna semmit elemelni; ott túl nagy volt a lebukás veszélye. Nem úgy az autógyárban.

A tolvaj dolgát már az egyes üzemrészek elhelyezése is megkönnyítette. Az I-es csarnokban készültek a karosszériaelemek, amelyek ezután a III-as csarnokba kerültek festés és fényezés céljából, és itt illesztették össze a duroplasztból készült darabokat.

Az összeszerelés azután a II-es üzemcsarnokban történt. Innen a dolgozók a kész Trabantokat "lábon", azaz négy keréken vitték át az I-es üzemrészbe, amelynek közvetlen szomszédságában volt a teherpályaudvar. Innen tehervagonokban történt a Trabantok kiszállítása a "keletnémet Merkur" telepeire.


A szemfüles lakatos kihasználta mind a saját beosztását, mind pedig azt, hogy a menetkész gépkocsikat csak akkor regisztrálták a gyár illetékesei, amikor az I-es üzemből átkerültek a teherpályaudvarra. P.B. munkaköri feladata az volt, hogy megvizsgálja a készre szerelt Trabantokat, nincs-e rajtuk fényezési hiba, és ha talált ilyent, kijavítsa. 1968 óta dolgozott a Sachsenringben, így kifigyelte a biztonsági rendszer kiskapuit.

Mindig akkor lépett akcióba, amikor a II-es üzem udvarán különösen sok autó gyűlt össze; ilyenkor ugyanis nem tűnik fel, ha egy hiányzik közülük. Az esti műszak vacsoraszünetében, fél és háromnegyed tíz között kiválasztott egy kocsit, amelyben - mint minden készre szerelt Trabantban - benne volt az indítókulcs. A gyári rendészek ugyan ellenőrizték a kapun kihajtókat, ám a tolvajt soha nem állították meg. Abban a hitben voltak, hogy P.B. egyike azon munkásoknak, akiknek feladata a kész autók átszállítása az I-es üzembe.

A lakatos azonban nem oda vitte az elkötött járművet, hanem egy mellékutcában leállította, felhelyezve rá egy civil rendszámot.

Műszakja végeztével saját autóján ment haza, hogy kifürkéssze, nem végeznek-e a rendőrök ellenőrzést az utakon. Ha tiszta volt a levegő, akkor gyalog visszament a mellékutcába, és hazafurikázott a lopott Trabival. Az értékesítés ugyanilyen egyszerű volt.

Mivel a 80-as években már egymillió fölött volt a Trabant-előjegyzések száma, s a várakozási idő meghaladta tíz évet, az üzemi szarka könnyen talált vevőkre - akik ráadásul a bolti árnál (limuzin esetében például 8920 márka) többet is hajlandók voltak fizetni.

"Ügyfeleit" öreg Trabantok tulajdonosai közül kereste ki. A vadonatúj kocsiból kivágta az alvázszámot, és a kimustrált példányéval helyettesítette. A vevők, akik nagyjából tízezer keletnémet márkát fizettek az "előnyös cseréért", attól kezdve új Trabanttal járhattak - a levetett régi autó papírjaival. Ha a két kocsi színe eltérő volt, kitaláltak valamilyen mesét a "színváltozásra".

P.B. a huszonöt Trabant saját zsebre történt értékesítésével negyedmillió NDK-márkára tett szert. Ez hihetetlen pénz volt akkoriban, amikor egy havi átlagkereset 800-900 márka között mozgott.

A lakatos élt, mint Marci Hevesen: élelmiszert, élvezeti cikkeket (köztük nyugati importárukat) a Delikat boltokban vásárolt; ruhát, cipőt a szintén borsos árairól híres Exquisit üzletekből vett magának és családjának. Minden évben külföldre utazott nyaralni - még ha csak a "testvéri" szocialista országokba is. 1988-ban aztán lebukott, a karl-marx-stadti bíróság kilenc évi börtönre és 258 668,35 márka kártérítésre ítélte.

A bírót nem hatotta meg védekezése, miszerint ő szó szerint vette Erich Honeckernek azt a valamelyik pártkongresszuson hangoztatott lózungját, hogy a szocialista üzemekből "az eddiginél többet lehet kihozni".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.