10 százalékkal kevesebb autót gyártott a cég
Visszaesett a Toyota, nyomulnak a versenytársak
A Toyota több mint 10 százalékkal kevesebb kocsit gyártott októberben, mint egy évvel korábban, a Honda és a Nissan viszont bővítette a gyártást, a dél-koreai Hyundai autói pedig jobban fogytak Európában, mint a Toyota gyártmányok, amire soha korábban nem volt példa.
2010.11.26 14:50MTIA Toyota a céghez tartozó Daihatsu és Hino márkával együtt 687.660 gépjárművet gyártott októberben, ami 12,5 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. A társaság pénteki közleménye szerint az export a Toyota márkánál 8 százalékkal, a konszern egészét tekintve 8,5 százalékkal csökkent.
A két fő rivális, a Honda és Nissan viszont bővítette a termelést: a Nissan közel 12 százalékkal 365 ezer darabra, a Honda pedig - amely már sorban a 11. hónapja gyártott az előző évinél több kocsit - másfél százalékkal 305 ezer darabra.
Hasonló volt a helyzet szeptemberben is, akkor a Toyota egy év után először csökkentette a termelést, 1,3 százalékkal kevesebb kocsit gyártott, mint egy évvel korábban, míg a Honda és a Nissan 9, illetve 27 százalékos növekedésről számolt be.
A Toyota változatlanul a legnagyobb autógyártó a világon, de több jelentős piacon visszaszorulóban van; a milliós visszahívások miatt az Egyesült Államokban hónapok óta gyengén megy az értékesítés, Európában pedig a Hyundai a társasághoz tartozó Kia márkával együtt több kocsit adott el októberben, mint a Toyota, ez korábban soha nem fordult elő.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06