A hűséges ügyfeleken verik el a port?
Akik nem váltanak, kihasználhatják a biztosítók!
A nyugdíjasokon és a hűséges ügyfeleiken verik el a port a biztosítók, egy elemzés szerint ugyanis velük, a mintegy kétmillió úgynevezett inaktív ügyféllel fizettetik meg az újaknak adott kötelező gépjármű biztosítási kedvezményeket.
2010.11.06 16:31ma.huA régiek díját akár tízezrekkel is megemelhetik, hogy a biztosítók végül a pénzüknél legyenek – hivatkozik egy elemzés eredményére egy biztosítási alkusz cég. Igaz, idén először van olyan ajánlat is – alig néhány -, amelyben garantálják a régi díjak változatlanságát.
Nem díjazzák, sőt kifejezetten büntetik a hűséget és kitartó ügyfeleiket a biztosítók – állítja a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft., amely az összes biztosító ajánlatát összevetve elemezte a kérdést.
A kutatásból kiderül, hogy a kötelező gépjármű felelősség biztosítási (kgfb) időszakban egyértelműen azok járnak jól, akik évente váltanak biztosítót – „átszerződnek” -, mert egyfajta mézesmadzagként mindenhol az újak kapják a legtöbb kedvezményt – ismertette Németh Péter, az alkusz cég kommunikációs és marketing igazgatója.
Az újakon elvesztett százmilliókat azonban legtöbben a stabil, úgynevezett inaktív ügyfeleken hajtják be. Ők azok, akik nem interneteznek, nem elég tájékozottak, vagy nem is érdekli őket a kgfb-kampány, ezért látszólag nem is törődnek a díjakkal. A mintegy kétmillió „inaktív” jelentős része nyugdíjas, ezért ők a kampány nagy vesztesei. Az ő díjukat szemrebbenés nélkül akár tízezrekkel is megemelhetik a biztosítók, mert tudják, úgysem járnak utána versenytársaik ajánlatának.
Németh szerint elsősorban ezeknek a talán kissé „viszonzatlanul hűséges”, de mindenképpen kihasznált ügyfeleknek kell online biztosítási segítségét kérni, hogy megkeressék számukra a legjobb ajánlatot.
Ugyanakkor a CLB.hu eddigi tapasztalatai azt mutaják, hogy a nyugdíjasok kevésbé értenek az internethez, éppen ezért már sok alkusznál már telefonon is lehet segítséget kérni a biztosító váltáshoz..
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06