Kína a környezetszennyezés ellen
Duplájára drágították a parkolást Peking belvárosában
Kétszeresére emelték a parkolási tarifákat áprilistól Peking belvárosában, hogy csökkentsék a forgalmi torlódásokat és a környezetszennyezést.
2010.04.03 16:11MTIAz új díjszabás 13 zónát érint, köztük bevásárló negyedeket, vasúti pályaudvarokat és a városközpont üzleti kerületeit. A kiadott tájékoztató szerint a legmagasabb díj 10 jüan - közel 300 forint - lesz óránként, de az út menti parkolókban 15-öt (430 forint) is elkérhetnek óránként, ha az autós hosszabb ideig marad. A 13 zónában összesen egyszerre körülbelül 70 ezer autó parkolására van lehetőség, többnyire hivatali épületek földalatti parkolóiban.
A döntéshozók szándéka szerint az intézkedéssel épp a föld alá "szorítanák" az autósok egy részét, s ennek érdekében az adott területeken 6 jüanon tartják az óránkénti parkolás díját.
A sina.com című internetes portál 1500 fős közvélemény-kutatása szerint a válaszadóknak mindössze 30,4 százaléka véli úgy, hogy ezután kevesebbet fogja a kocsiját használni, s 69 százalékukat egyáltalán nem bizonytalanodott el abban a tervében, hogy amint teheti, autót vásároljon. A népszerű közösségi oldal fórumán valaki pedig arról ír, hogy ennél kevesebb pénzért már megkérhet valakit, aki - amíg ő oda van - ül a kocsijában a volán mellett és a tilosban ingyen parkolva várja. "Olcsóbb és még biztonságos is" - véli bejegyzésében.
A Hszinhua hírügynökség munkatársának viszont épp egy olyan érintettet sikerült megszólaltatnia, aki úgy nyilatkozott, hogy az új helyzetben majd egy metróállomásnál fogja leállítani gépkocsiját, s onnan a földalattival megy majd tovább a dolgára.
Így pénzt és időt takarít meg. A külföldiek közül sokan aggódnak amiatt, hogy az útszéli, járdák melletti parkolók - általában zsebre dolgozó - őreivel ezután még hevesebb közelharcot kell vívni a pontos parkolási idő és a követelt összeg miatt.
Van, aki attól tart, hogy a parkolóházak környékén olyan tumultus lesz, ami rendkívül lelassítja majd a forgalmas órákban így sem egyszerű ki- illetve behajtást. 2009-ben 800 ezer új gépjármű került a kínai főváros útjaira és a Pekingben forgalomban lévő autók száma tavaly már meghaladta a négymilliót. 80 százalékuk van magántulajdonban. Nem ritkán egy-egy család két-három autót is tart, mivel a 2008. évi nyári olimpia óta forgalomkorlátozás van érvényben, a hét különböző napjain más és más számvégződésű rendszámmal lehet csak közlekedni.
A fővárosi kormányzat már korábban is többször jelét adta annak a szándékának, hogy ösztönözni készül a tömegközlekedést és népszerűsítené a kerékpározást. Ennek érdekében Pekingben egyre bővülnek a metróvonalak, mind több gyorsított járatú buszt állítnak forgalomba és biciklikölcsönzőket, parkolókat hoznak létre forgalmas helyeken, metróállomásokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06