Trendy és vagány az új Punto - jól is fut a verda
Női szemmel: A rakoncátlan bakkecske
Már első ránézésre is rendkívül szokatlan ez a verda: első benyomásom és egyben gondolatom a következő volt: HVCS, amely több évtizedes múlttal rendelkező kifejezés alatt mind a helyi vagány csávó és helyi vagány csaj egyaránt érthető, de ez a lehető legpozitívabb értelemben.
2009.08.04 07:37rukko.huUgyanis ez a 120 paripás erejű csodabogár citromsárga, fekete díszítőcsíkkal az oldalán. Hát nem ez minden, a 20-as éveit kezdő, tojáshéjat a fenekéről lerázó fiatal vágya? Az enyém az lett volna, sőt, lehet, hogy most is az lesz! Bizony ám, sohasem gondoltam, hogy még tud meglepetés érni azok után, hogy 2 Punto-hoz is volt szerencsém a családon belül és mégis: olyan élményutazásban volt részem, amit már régóta nem volt lehetőségem átélni.
Eleinte azt hittem, nosztalgiázni fogok, majd egymás után értek a pozitívabbnál pozitívabb Punto-élmények. Ez a modell nemcsak belsőleg, külsőleg, de motorilag is megújult.

Külső
A szín és külső megjelenés önmagában lehengerlő, a tekintetet azonnal magára irányító és azt megragadó. Áramvonalas teste szinte belesimul a környezetébe. A citromból kiáll két külső tükör, ami koromfekete, így még jobban kiemelkedve a citrom-testből. Az autó oldalát pedig a vagányságot kölcsönző fekete díszcsíkok teszik egyedivé.
Belső
Nekem korábban is tetszett a Punto-k egyszerűsége és átláthatósága, ez alkalommal viszont mindez igényességgel és stílussal párosult. A műszerek kezelése semmilyen szaktudást nem igényel. A műszerfal sebesség- és fordulatszám-mutatója Harley érzést keltett bennem, hiszen ízléses krómcsíkkal díszített a műszerek kerete, ez a megoldás a motoros mérőeszközökre emlékeztet.
Pakolásból, lányoskodásból 5-öst kapott a Punto. A telefonom elhelyezésére több lehetőség is nyílt (ajtón, pohártartóban vagy a sebváltó alatt). A pohártartót viszont megdádáznám, ugyanis amennyiben 2 fél literes üveget berakunk a helyére, akkor a sebességváltót már nem lehet maradéktalanul használni. Megoldás: váltsunk fel 5-ikbe, helyezzük be az üvegeket a helyére és még véletlenül se akarjunk visszakapcsolni.

Vezetési élmény
Végre felidézte bennem a Punto azt az élményt, amiért én szeretem csinálni ezt az autósújságot: magabiztosan, dinamikusan vezethettem egy olyan autót, amire felfigyelnek az emberek. Egy kellemes és komoly teljesítményű hifi fokozza a már amúgy is felfokozott hangulatot.
Miután belehuppantam a számomra ideális mélységű ülésbe, mindent szemügyre vettem: igényes, kellemes belső kiképzés. Már itt kiemelném a nyári meleget elviselhetővé tévő kárpitozást, aminek köszönhető az autó nyári kánikulában is élvezhető. Sznobság ide vagy oda, nekem ez sokkal jobban bejön, mint a bőrkárpit: mit mondanék a főnökömnek, ha az autóból kiszállva egy csuromvizes nadrágban vonulnék be az irodába? Szó sem lehet róla!
Piperetükrök kipipálva: a vezető és anyós oldalon is megtalálhatóak a praktikus kis kiegészítők. A külső tükrök manuálisan behajthatók, míg az ablakok és a klíma automata. Ha már a klímánál tartunk: a nyári kánikulában komoly barátnak fog számítani a Punto klímája, ugyanis villámgyorsan, intenzíven dolgozik és pikk-pakk hűvöset teremt a kis kocsiban.
Beszéljünk kicsit a vezetési élményt kialakító elemekről: Az ülés nagyon kényelmes, végre nem éreztem azt a jobb combon alsó részében megjelenő fájdalmat, amit nagyon sok autóban már ennyi km megtétele után érzek, noha az ülés és a combom között volt némi távolság, azt is mondhatnám, hogy a combom nem feküdt fel teljesen az ülésre. A sebváltó megtestesítette a számomra sportosnak és ideálisnak tartott váltót. –a kézifék kezelése könnyed, a kormány szintén csillagos 5-ös mind a fogás, mind a vezetés szempontjából.
A gombok, karok elhelyezése is logikus.
A tempomat még kellemesebbé teszi az utazást a Punto-val. Ennek használata pedig igen könnyedén elsajátítható, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy nekem nem kellett elmagyarázni: mit, hol, hogyan. Egy dolog árnyékolta be talán az utazást, mégpedig, hogy a könyöktámasz az én könyököm igényeit annyira nem elégítette ki, hiszen az alatta elhelyezett rakodási felület nem túl nagy, viszont a kéziféket csak akkor tudom kiengedni, amikor a támasz fel van hajtva függőleges állapotba. Ez szerintem nem túl praktikus egy hirtelen kézifékes indulásos szituban.
Ám mivel az én könyökeim se a baloldalon, az ajtón kialakított könyöktámaszt, se a korábban említett jobb oldali képződményt nem érték el, így nálam ezek nem is kaptak szerepet a vezetésben, és így is vígan levezettem a szokásos 120 km-es távolságomat és nem szenvedtem hiányt. A Punto ablaktörlője szintén sokat fejlődött a korábbi modellekhez képest, sőt, azt is megkockáztatnám, hogy nagyobb sebességénél is tökéletesen és hatékonyan töröl. Most, hogy már nagyjából körüljártuk a szokott útvonalon az autót kitérnék arra, hogy miért ezt a címet kapta a mostani cikkem: aki már vezetett Punto-t, az valószínűleg meg is értette.
A kis citrom Punto-nak ugyanis úgy harap a fékje, mint egy felizgatott eb: hirtelen és erősen. Amondója vagyok viszont, hogy inkább ilyen legyen a fék, mint, hogy csak nyomom és nyomom és még mindig nem történik semmi, és csak abban bízhatunk, hogy majd megfog az előttünk álló autó. Így a válaszom: nekem bejön, megszokás kérdése, ráadásul nem is tart olyan sokáig megszokni, mint egy rossz férjet ;-)
A Punto nagyon dinamikus, ötödikben úgy előz autópályán 130-140 km/h-s sebesség mellett, hogy nem kellett visszaváltanom. Én gyakran hasonlítom úgy össze az autókat, hogy amikor piros lámpához érkezem és, mielőtt megállnék, meddig tudok még csurogni, majd újra gyorsulni, hogy ne kelljen visszaváltanom 1-es sebességbe. A Punto-val aztán lehet csurgadozni, amikor a lámpa pirosról újra zöldre váltott és még nem álltam meg teljesen, az autó gond nélkül kezdett gyorsulni 2-esben.
Kiknek ajánlom
Női szemmel a Punto esetében nehéz arról nyilatkoznom, hogy fiús-e vagy lányos az autó: legyen uniszex, hiszen ez az autó mind a csajokat, mind a fiúkat boldoggá teheti a maga módján. A csajok azért akarnak ilyet, mert nagyon trendy és vagány, a fiúk pedig valószínűleg azért, mert a korábbi érvek mellett még igen jól is fut a verda.
Sőt, a csajoknak mindenképpen csak ajánlani tudom, akár miniszoknyában, sőt tovább megyek: bikiniben is, hiszen a kárpitnak köszönhetően ez az autó tuti nem hagy foltot a nadrágunkon!

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06