Segítenek a Dacián
Romániában egyharmaddal csökkentették a regisztrációs adót
Romániában az elmúlt hetekben több utcai tiltakozást szervezetek gépkocsi-tulajdonosok amiatt, hogy a Calin Popescu Tariceanu által vezetett, tavaly leköszönt kormány december közepétől háromszorosára emelte a használt autók után fizetendő adóértéket.
2009.02.19 07:12MTIA román kormány az Európai Unió nyomására tavaly júliustól léptette életbe a regisztrációs adónak azt a változatát, amely a korábbihoz képest a használt autóknak kedvezett, hiszen ezek forgalomba íratásáért sokkal kevesebbet kellett fizetni, mint az új autók után.
Azóta látványosan megugrott a használt autók behozatala, ezért döntött úgy a Tariceanu-kormány tavaly év végén, hogy háromszorosára emeli a regisztrációs adót.
A mostani, Emil Boc miniszterelnök által vezetett román kormány szerdai döntése lehetővé teszi azt is, hogy a július és december között érvényben lévő alacsony szintű adóértéken írassák forgalomba járműveiket azok a gépkocsi-tulajdonosok, akik december közepe (vagyis a háromszorosára emelt adó életbelépése előtt) vásároltak autót.
Döntés született arról is, hogy az állam visszaadja a pénzét azoknak, akik december 15. előtt vásároltak autót, de csak ezután tudták forgalomba íratni, és így háromszor nagyobb összeget kellett fizetniük az államkasszába. Ők visszaigényelhetik a júliusban életbe lépett alacsonyabb regisztrációs adó és a decemberben megemelt adóérték közötti különbözetet. A kormány döntése nem érinti az új járműveket, amelyek után továbbra sem kell fizetni regisztrációs adót. Ezt ugyanis felfüggesztették 2009 végéig.
A kormány így akar segíteni a romániai autógyártáson, főként az Automobile Dacia gépkocsigyáron, amelynek eladásai már tavaly jelentősen csökkentek a román piacon. Boc jelezte: a szerdán elfogadott változatásról tájékoztatták az Európai Bizottságot (EB), amely még nem hagyta azt jóvá.
Az EB 2007-ben eljárást indított Románia ellen, ugyanis az akkori adóztatás - amely az új autókat részesítette előnyben a használtakkal szemben - nem volt összhangban az Európai Uniós normákkal.
Kapcsolódó írások:
- A gépjárműimportőrök nem értenek egyet a regisztrációs adó eltörlésével
- A márkakereskedők megtartanák a regisztrációs adót
- Az MGOE eltöröltetné a regisztrációs adót
- Visszásságok az egyedi regisztrációs adó-megállapítási eljárásoknál?
- Júliustól jön az EU-konform regisztrációs adó
- Visszafizetik a román regisztrációs adó egy részét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06