Halaszthatatlan munkálatok
Csaknem 290 milliós karbantartás hétfőtől a Nyugati pályaudvaron
Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt hétfőtől július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó fővárosi Nyugati pályaudvar, a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését.
2015.06.17 12:03MTIVizi Zsolt, a MÁV Zrt. műszaki lebonyolítási vezetője elmondta: karbantartási és felújítási munkákat végeznek a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen. Ezeket a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet elvégezni, mert úgy évekre elhúzódó kellemetlenséget jelentene az utasoknak - tette hozzá. Megjegyezte azt is: a munkálatok az üzembiztonságot szolgáló felújításra koncentrálnak, nem terjednek ki a hosszabb tervezési-engedélyezési és pályáztatási folyamatot igénylő felújítási munkákra.
Ismertette: a pályát érintő munkák összesen 136 millió forintba, a biztosítóberendezésekkel kapcsolatos munkák 102 millió forintba, az erősáramú berendezések költsége 34,3 millió forint, a távközlő berendezéseket és az ingatlanokat érintő költségek pedig 16,5 millió forintot tesznek ki. A több mint száz szakember közreműködésével zajló karbantartás így összesen mintegy 290 millió forintba kerül.
Bojtor Tibor, a MÁV Zrt., ingatlan fenntartás és fejlesztés vezetője arról számolt be, hogy a legfontosabb ingatlanüzemeltetést érintő feladat a vágánycsarnok végfali üvegfelületének takarítása, az üvegpótlások elvégzése, kijavítják az ereszcsatornákat, a pénztárcsarnok üvegeit és a csatornarendszert, ahogy a botlásveszélyes burkolatokat is, az egész épület körüli homlokzatot graffiti-mentesítik.
Kormányos László, a MÁV marketing és fejlesztési vezetője arról számolt be, hogy az utasforgalmat érintő változások tervezésébe Budapesti Közlekedési Központot (BKK) is bevonták, az érintett vasútvonalak száma jelentős.
Hozzátette: a Nyugati pályaudvarig szóló menetjegyek, bérletek felhasználhatóak a kijelölt BKK járatokon és viszonylatokon. A közlekedési változásokról, a vasúti menetrendről a www.mavcsoport.hu oldalon és a Vonatinfó alkalmazáson, vagy a Mávdirekt 06 40 494949-es telefonszámán tájékozódhatnak.
A kiosztott közlemény szerint a vasúttársaság az üzlethelyiségek bérlőinek kéthetes díjkedvezményt ad. A MÁV 13 bérlővel kötött egyedi megállapodást, ezzel összesen több mint 2 millió forintnyi bevételről mondott le. A tervezett munkálatokat a sajtóbejáráson részletesen bemutatták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06