Fontos a gumiabroncs
Autós szervezetek működnek együtt a nagyobb biztonságért
A közlekedés biztonságának javítását, valamint a gumiabroncsok cseréjét, javítását végző cégek szakmai színvonalának emelését szolgálja az a megállapodás, amelyet a Magyar Autós Szakmai Szövetség (MASZSZ) és a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) kötött kedden Budaörsön.
2014.07.08 12:21MTI
Gablini Gábor, a MASZSZ elnöke az eseményen elmondta: az autósok gumiabroncs ismeretei minimálisak, nem tudják, hogy miképpen változnak tulajdonságaik, az állam pedig nem szabályozza a téli-nyári használatot.
Mataj Zavrl, az HTA elnöke az uniós szabványok átvételét sürgette ezen a terülten is, kiemelve, hogy csak megfelelő képzettséggel lehessen gumijavító műhelyt nyitni. A magyar piacon évi 2 millió személygépkocsi abroncs fogy legálisan, de a szürke és a fekete kereskedelem nagyságát eddig még nem mérték fel - válaszolta Morenth Péter, a HTA ügyvezető elnöke, az MTI kérdésére.
Hozzátette: a szürke zónát az internetes kereskedelem adja, az így megrendelt abroncsok többnyire cseh és német kereskedőktől érkeznek, helyi áfával, termékdíj nélkül. Viszont számla mindig van mellettük.
Ezzel szemben a fekete kereskedelemben forgalmazott abroncsoknak nincs számlája és garanciát sem lehet érvényesíteni ezekre a termékekre - ismertette a helyzetet az ügyvezető elnök. Közölte: most készül az első felmérés az illegális forgalmazásról.
A fekete gumiabroncs kereskedelem kritikus része a szintén számla nélküli, de olcsó futózott abroncsok kínálata. Ebben nagy a rizikó, mivel volt példa a futófelület gyors leválására. Az olcsó szerelés is kritikus, mivel ha nem megfelelő géppel és szakértelemmel cserélik az abroncsot, és az megsérül a szerelés során, 130-as tempónál felrobbanhat - ezekről Gablini Gábor beszélt az aláírást követő sajtótájékoztatón.
Arra is felhívta a figyelmet a MASZSZ elnöke, hogy nem megfelelő gumihasználat esetén a biztosítók megtagadhatják a casco biztosítás alapján járó kártalanítás kifizetését.
Morenth Péter a téli-nyári gumihasználatról elmondta: nyáron az alumínium felni hűti a gumit, míg télen az acél felni kevésbé sérülékeny. Télen is ajánlott feltenni a dísztárcsát a felnire, mivel az védi a szelepet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06