Részvétet nyilvánított az Emmi
Buszbaleset Kapuvárnál - előzetesbe kerülhet a balesetet okozó sofőr
Kezdeményezi a rendőrség a szombat délután Kapuvár közelében történt buszbaleset okozásával gyanúsított férfi előzetes letartóztatásba helyezését.
2013.09.08 11:56MTITóth Gabriella, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: az erről szóló indítványt hétfőn terjesztik elő. A sajtóügyeletes korábbi tájékoztatása szerint a 69 éves kapuvári férfi ellen - akit szombat este a győri kórházban őrizetbe vettek - halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indul eljárás.
A HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító
busz szombaton frontálisan ütközött a 85-ös főúton egy a sávjába áttérő személyautóval Kapuvár és Vitnyéd között, majd az árokba borult. Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét. A csapat egyik szerb játékosának, Natasa Kovacevicnek a lábfejét amputálni kellett Győrben.
A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója, Oláh Attila tájékoztatása szerint intézményükbe két embert szállítottak súlyos, négyet könnyebb sérülésekkel, köztük a busszal ütköző személyautót vezető idős férfit. A súlyos sérültek egyikének, Fűzy Ákos vezetőedzőnek az életét már nem tudták megmenteni.
A soproni kórházba nyolc embert vittek, ötüket könnyebb sérüléssel. Az MTI vasárnap délelőtti megkeresésére a soproni kórház azt közölte, hogy a három súlyos sérültet továbbra is az intézmény traumatológiai osztályán ápolják, az öt könnyű sérült már elhagyhatta a kórházat. A győri intézmény későbbre ígért tájékoztatást a sérültek állapotáról.
A szombathelyi kórház - amelynek főigazgatója szombaton azt jelezte, hogy egy férfit és egy nőt súlyos sérülésekkel szállítottak az intézménybe - vasárnap délelőtt azt közölte az MTI-vel: a két páciens állapotáról hozzátartozóik kérésére nem adnak információt.
Megrendülését fejezte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szombaton Vitnyédnél történt tragikus baleset miatt, amelyben életét vesztette a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatának klubigazgatója, Tapodi Péter és Fűzy Ákos vezetőedző, több játékos pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Az Emmi az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: Tapodi Péter és Fűzy Ákos hosszú évek óta népszerűsítették a kosárlabdázást, fáradhatatlanul tevékenykedtek a sportág és csapatuk sikeréért. Halálukkal pótolhatatlan veszteség érte a magyar kosárlabdázást.
A tárca osztozik a hozzátartozók, barátok, kollégák és a csapat gyászában, és felajánl minden segítségét, amellyel enyhíthet az elhunytak családtagjainak fájdalmán.
A sérült játékosoknak gyors felépülést, a csapat többi tagjának azt kívánják, hogy "Tapodi Péter és Fűzy Ákos szellemiségét követve küzdjenek a győri kosárlabdázás további sikereiért" - olvasható az Emmi közleményében.
Kapcsolódó írások:
- Buszbaleset Kapuvárnál - nyolc sérültet szállítottak Sopronba
- Buszbaleset Kapuvárnál - eljárás indul a személyautó vezetője ellen
- Buszbaleset Kapuvárnál - a győri női kosárcsapat klubigazgatója és vezetőedzője életét vesztette
- Női kosárlabdacsapat utazott a Kapuvárnál ütköző buszon
- Személyautóval ütközött egy busz Kapuvárnál