A Nándorfehérvári diadal emléknapja
Egy kicsit lezárják a Lánchidat, a BKK-hajók kihagynak két megállót
A forgalomkorlátozás a járműforgalom mellett a 16-os és 105-ös buszok, valamint a D11-es és D12-es menetrendszerinti hajójáratok közlekedését is érinti.
2013.07.22 09:17MTI
Ma délelőtt több mint fél órára lezárják a Lánchidat, majd a Budai Várba vezető Hunyadi János utat, mert a Nándorfehérvári diadal emléknapja alkalmából rendezvényt tartanak a fővárosban.
A forgalomkorlátozás a járműforgalom mellett a 16-os és 105-ös buszok, valamint a D11-es és D12-es menetrendszerinti hajójáratok közlekedését is érinti.
Hétfőn 9 óra 50 perc és 10 óra 30 perc között lezárják a Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér útvonalat. A zárást a felvonulók elhaladása után folyamatosan oldják fel.
A D11-es, D12-es hajók: fél kilenc és 11 óra között rövidebb útvonalon közlekednek Újpest, Árpád út illetve a Rómaifürdő és a Jászai Mari tér között.
A 16-os autóbuszok 9 óra 50 perc és 10 óra 20 perc között az Erzsébet hídon át közlekednek, a Deák Ferenc tér irányában a Clark Ádám tér-Krisztina körút-Erzsébet híd-Széchenyi István tér, a Széll Kálmán tér irányában pedig a Deák Ferenc tér-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Attila út-Dísz tér útvonalon.
A 16-os buszok 10 óra 20 perctől 11 óráig a Széll Kálmán tér irányában a Hunyadi utat elkerülve, az Alagút-Attila út-Mikó utca-Palota út-Dísz tér útvonalon haladnak.
A 105-ös autóbuszok 9 óra 50 perc és 10 óra 20 perc között szintén az Erzsébet hídon át közlekednek, a Gyöngyösi utca irányában a Clark Ádám tér-Krisztina körút-Erzsébet híd-Széchenyi István tér, az Apor Vilmos tér irányában pedig a Deák Ferenc tér-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Döbrentei tér-Alagút utca útvonalon.
A Duna alacsony vízállása miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) D11-es, D12-es menetrendszerinti, valamint a csak hétvégén illetve ünnepnapokon szintén menetrend szerint közlekedő D13-as hajói hétfőtől nem érintik a Haller utcai és Meder utcai kikötőket - közölte honlapján a BKK hírszolgálata.
A D11-es hajók jelenleg az Egyetemváros - A38 kikötő és Újpest, Árpád út között, míg a D12-es és D13-as járatok az Egyetemváros - A38 kikötő és Rómaifürdő között szállítják a fővárosi utasokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06