Baleset
Helyszínt biztosító rendőrautónak ütközött a mentő
Két ember megsérült abban a mentőautóban, amelyik egy korábbi baleset miatt útlezárást biztosító rendőrautónak hajtott szombat éjszaka a 74-es főúton.
2013.06.16 07:44MTI
Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy vontatmánnyal közlekedő traktor és egy személyautó ütközött először össze a 74-es főúton Egervár és Győrvár között. Az út érintett szakaszát a rendőrök teljes szélességében, mindkét irányból lezárták.
A lezárt útszakaszon Győrvár irányából Egervár felé átengedtek egy mentőautót, amelyik egy idős asszonyt szállított Zalaegerszegre. Egyelőre nem tisztázott okból a gősfai elágazónál az útlezárást biztosító, villogó fényhíddal a forgalommal szemben álló rendőrautónak ütközött a mentő, amelynek sofőrje az út menti vízelvezető árokba hajtott és ott egy beton hídfejnek ütközött.
A baleset során súlyos sérüléseket szenvedett a mentőben szállított asszony, a sofőr mellett helyet foglaló mentőápoló pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Mindkettőjüket két másik mentővel kórházba szállították - közölte a sajtófőnök.
Elmondta: az első balesetben az autót vezető fiatal nő könnyebben megsérült, őt a mentők már korábban kórházba vitték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06