Nincs elzárt település
Szolnok megyében minden út járható
Nincsen hótól elzárt település Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol minden út járható. A hajnali órákig összesen 8 balesethez hívták a tűzoltókat.
2013.03.26 08:05MTIEbből egyetlen helyszínen kellett súlyos sérültekről gondoskodni: egy hétfőn este tíz óra előtt, a 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszán történt balesetben két ember sérült meg súlyosan, miután két személyautó összeütközött.
Az éjszaka folyamán mindössze egy elakadt kamiont kellett kimenteni Szolnokon a Mester útnál – tette hozzá S. Tóth Anikó, a megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Jelezte: a közútkezelő éjfélig 27, onnantól 28 munkagéppel folyamatosan tisztította a megye útjait, amelyek mindegyike járható, hótól elzárt település nincsen.
Továbbra is érvényben van az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) narancs riasztása a ceglédi, a jászberényi, a karcagi, a kunszentmártoni, a mezőtúri, a nagykátai, a szolnoki, a tiszafüredi és a törökszentmiklósi kistérségek területén. Itt a friss hóval fedett területeken az erős szél magas hótorlaszokat emelhet.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a nap folyamán az ország számottevő részén továbbra is lehet számítani változó intenzitással havazásra, amelynek során késő estig további 5-15 centiméter friss hó hullhat.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) arra kéri az autósokat: mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak az időjárásról és az utak állapotáról és kövessék figyelemmel a hatóságok tájékoztatóit. Csak a téli időjárásnak megfelelő járművel induljanak el, valamint lassabb közlekedésre és fennakadásokra is számítsanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06