Havazás
Bábolnánál áll az M1-es
Az autósokért melegedőbuszokat indítottak.
2013.03.15 08:16MTIAz M1-es autópálya 90-es kilométere környékén, Bábolna közelében, a Győr irányába vezető oldalon továbbra is áll a forgalom, a személyautók mentésének ideje bizonytalan. Az autósokért melegedőbuszokat indítottak - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Léber Gabriella péntek reggel elmondta, a pálya Budapest irányába vezető oldalán lassan megindult a forgalom. Győr felé a 77-es szelvényben átvágták a két oldalt összekötő szalagkorlátot, a rendőrök megkezdték a 65-ös és a 83-as szelvények között rekedt járművek kimentését.
Egyelőre járhatatlan az út az 1-es számú főút Ács és Komárom közötti szakasza, de itt is megkezdték az emberek kimentését. A rendkívüli időjárási és útviszonyok miatt a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság március 18-ig megtiltotta a közlekedést Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében. Tilos elhagyni a településeket, és a városokon belül sem ajánlatos járművel közlekedni.
A Vértes Volán Komárom-Esztergom megyében a helyközi közlekedést leállította, Fejér megyében pedig egyetlen autóbuszt sem indítanak el. A járműpark nagy része még előző este elakadt, a forgalmat nem tudják biztosítani.
Nem lehet közlekedni Ács és Nagyigmánd, Nagyigmánd és Tárkány, Kömlőd és Kecskéd, Bokod és Dad, Kömlőd és Dad, Ászár és Győr, Tatabánya és Környe, Tarján és Tardos között. A 13-as főút, valamint a 81-es főút Ászár és Kisbér közötti szakaszát is lezárták. Csatkát, Tárkányt és Vérteskethelyet elzárta a hó, a két település közúton megközelíthetetlen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06