"Az ott élők érdekeit szolgálja"
Bővült a II. kerületi parkolóövezet
A Margit körút és a Szépvölgyi út közötti terület bevonásával bővült a II. kerületi parkolóövezet.
2013.02.05 15:39MTILáng Zsolt (Fidesz-KNDNP), a városrész polgármestere arról tájékoztatta kedden az MTI-t, hogy a fizetőövezetek működtetése elsősorban az ott élők érdekeit szolgálja, s kizárólag a jól szervezett, ellenőrzött és minden pontján átlátható rendszer biztosítja a helyiek kényelmét, a rendezett városképet és a visszaélés teljes kizárását.
Mint mondta, a Margit hídtól a Kolosy térig tartó kerületrészben élőknek eddig sem volt könnyű elviselni, hogy sok, agglomerációból érkező autós P+R parkolónak használta a lakóházak előtti közterületet. Ez a helyzet csak súlyosbodni fog, amikor a III. kerület is bevezeti a fizetőparkolást a Kolosy tértől kezdődő óbudai részeken - tette hozzá. A parkolási zónák bővítése a helyben lakók számára jelentős előnnyel jár: az eddigieknél biztosabban és nagyobb számban találnak majd parkolóhelyet a lakásuk közelében.
A kerületvezető elmondta: az új zónában 1529 parkolóhelyet alakítottak ki, és 63 automatát szereltek fel a területen, így szinte mindenhol legfeljebb 70-80 méteren belül található egy készülék. Ahogyan a kerület többi fizetőövezetében, itt is kiegyenlíthető a díj mobiltelefonról küldött SMS-sel, illetve lakossági parkolókártyáról.
Ezen a héten az új övezetben még nem büntetnek, csupán figyelmeztetnek a II. kerületi parkolóőrök.
Láng Zsolt szólt arról is, hogy a kerület 2011 márciusától felügyeli a területét érintő fizetőparkolást, minden elemét az önkormányzat tartja kézben, az automaták kihelyezésétől a parkolóőrök alkalmazásáig. Megjegyezte: a tapasztalatok azt mutatják, a rendszer a II. kerületben kialakított módon működtethető a leghatékonyabban és leggazdaságosabban, és kizárt a visszaélés lehetősége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06