Nehéz idők jönnek
Csatára készül a Volkswagen
Martin Winterkorn vezérigazgató szerint az európai autópiaci válság miatt nehéz idők várnak a Volkswagen konszernre, mert támadásokra kell számítania a két táborra szakadt autópiacon.
2013.01.20 20:29MTIA Volkswagen "komoly próbatétel" előtt áll - írta a konszern vezérigazgatója az Automobilwoche birtokába jutott bizalmas belső körlevélben.
"Az autóipar két táborra szakadt: az erősekre és a gyengékre. Mindkét tábor kihívást jelent számunkra. A gyengék azért, mert kétségbeesésükben árharcba akarnak vonni bennünket, az erősek pedig azért, mert elsőszámú ellenfelüknek tekintenek bennünket és minden téren a nyomunkban lesznek" - fogalmazott a konszern elnöke.
Martin Winterkorn írásában nem lát esélyt gyors javulásra Európa számos krízisövezetében. A Volkswagen pedig Európában adja el autóinak egy harmadát. "Bevételünk nagy része most is, mint mindig Európából származik, de egyre nehezebben tudjuk majd tartani ezt a végvárat."
Az euróövezeti adósságszolgálati válság az európai autóeladásokat 2012-ben hét éves mélypontra szorította vissza, az új autó eladások 8,2 százalékkal csökkentek. A Volkswagen még a visszaesésből is jól jött ki, eladásai csak 1,6 százalékkal csökkentek. Világszerte azonban a Volkswagen, elsősorban az észak-amerikai és kínai piacnak köszönhetően eladási rekordot ért el tavaly.
Martin Winterkorn belső körlevelében megerősítette, hogy a konszern milliárdos invesztíciókra készül. A beruházásoknak köszönhetően nem csak az alapmodellek sorsa biztosított, de elegendő mozgástér is marad újabb modellek fejlesztéséhez is - derül ki az Automobilwoche birtokába jutott körlevélből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06