Közlekedés

Kétszer három sávon haladhatnak az autók az M0-s körgyűrű egy szakaszán

Csütörtöktől kétszer három sávot használhatnak a járművek az M0-s körgyűrű M7-es és M6-os autópálya közötti szakaszán.

2012.07.26 12:48MTI

.A közlekedés biztonsága érdekében a két forgalmi irányt elválasztó sávba fokozott visszatartó képességű vasbeton terelőfalat telepítettek. Így a viszonylag gyakori és általában súlyos kimenetelű korlátátszakításos balesetek valószínűsége ezen a szakaszon minimálisra tehető - olvasható a közleményben. Szintén csütörtöktől újból használható az M7-es autópálya felé vezető oldalon a 7-es főúti csomópont felhajtóága, és zavartalanul üzemel az Anna-hegyi pihenőhelypár is. 

Jelezték ugyanakkor, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj után az új szakaszon - forgalomterelések mellett, elsősorban a leállósávon - folytatódnak majd a zajárnyékoló falak építésével és a vízelvezető rendszer korszerűsítésével összefüggő munkák. 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a kivitelező C-M0 Konzorcium a meglévő aszfaltburkolat marását, javítását végezte el, majd megépítette a kötő- és kopóréteget, zajvédő falakat állított és a vízépítési munkákkal is végzett. A 6,6 km hosszú szakasz felújítása mintegy nettó 3 milliárd forintba került. A bővítés keretében a Colas-Hungária Kft. 10,8 milliárdból a déli szektorban 4 új beton burkolatú sávot épített.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.