Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Összeütközött két autó egy miskolci kereszteződésben, a vétkes sofőr azonban mindent hátrahagyva, nagy sebességgel elhajtott.
2012.05.22 12:36ma.huAnyagi káros közlekedési baleset történt 2012. május 16-án 20 óra 15 perckor Miskolc, Vörösmarty Mihály utca - Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződésében.
A rendelkezésre álló adatok alapján az útszakaszon közlekedett Fiat típusú személygépkocsijával egy 30 éves miskolci férfi. A Vörösmarty utcán a Tiszai Pályaudvar irányából a Soltész N. K. utcát keresztezve egyenesen a Király utca felé a kereszteződésben haladt egy eddig ismeretlen autós. A feltehetően sötétkék színű ismeretlen típusú gépjármű vezetője nem biztosított elhaladási elsőbbséget a neki balról érkező, Állj elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtáblával védett úton egyenesen közlekedő Fiat vezetőjének. Az ismeretlen gépjármű, bal hátsó oldalsó részével a Fiat személygépkocsi bal elejének ütközött.
Az ütközés követően az ismeretlen személygépkocsi a kereszteződésben leállt. Ezek után a sofőr újraindította az autót, majd mielőtt meggyőződött volna arról, hogy valaki megsérült-e vagy esetleg segítségnyújtásra szorulna - a Vörösmarty úton a Király utca irányába, nagy sebességgel, adatai hátrahagyása nélkül, ismeretlen helyre távozott.
A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. Az ütközés következtében az ismeretlen személygépkocsi bal hátsó lökhárítójának egy darabja kitört, és a helyszínen maradt. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a jármű egy sötétkék színű, feltehetően 2005-2007 közötti évjáratú Suzuki Swift lehetett, melyet egy férfi vezetett, és egy női utasa volt. Az autós felkutatására tett intézkedések ezidáig eredményre nem vezettek – tájékoztatta a ma.hu-t a B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda főtanácsosa, Egyedné Novodonszki Éva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06