Négy évre ítélték a mecseki motorost
Négy évet kapott a mecseki ámokfutó
Megszületett az elsőfokú, nem jogerős ítélet szombaton annak a motorosnak a büntetőperében, aki tavaly halálos balesetet okozott, amikor egy másik motorossal összeütközött Pécs és Mánfa között az úton, miközben a történtekről kamerával felvételt is készített.
2008.04.28 08:19MTIAz első fokon eljáró Pécsi Városi Bíróság szombaton meghozott ítéletében az elsőrendű vádlottat, a 24 éves O. Zsoltot bűnösnek találta közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért négy év letöltendő börtönre ítélte, valamint öt évre eltiltotta a járművezetéstől. Míg a végzetes napon vele együtt motorozó, szintén közúti veszélyeztetéssel vádolt társát nyolc hónap felfüggesztett börtön büntetésre ítélték, s három évre eltiltották a járművezetéstől.
A vádirat szerint az autófényezőként dolgozó O. Zsolt barátjával együtt 2007. június 10-án Pécsről Komló irányába motorozott, ennek során többször megszegték a KRESZ előírásait. A megengedettet többszörösen meghaladó sebességgel haladtak, a záróvonalat rendre átlépték, s amikor az elől haladó O. Zsolt autókat előzött, összeütközött egy, a szemközti sávban érkező motorossal.
A 29 éves vétlen motoros a helyszínen életét vesztette. A karambol okozója súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. O. Zsolt egészségkárosodása maradandó. Bal karját nem tudja mozgatni, megsérült a gerince, s bottal jár.
A szombaton megszületett elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette. Az elsőrendű vádlott enyhítésért, a másodrendű pedig felmentésért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős, az eljárás a megyei bíróságon folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06