Árvíz
17 Győr megyei településen fertőtlenítenek
Győr-Moson-Sopronban tizenhét településen van szükség az árvíz utáni fertőtlenítő munkálatokra.
2013.06.15 09:53MTI
Dobos Viktória hadnagy, a katasztrófavédelem megyei szóvivője közölte: Nagybajcson, Dunaszegen és Győrladaméron pénteken elvégezték már a feladatot, a fennmaradó tizennégy településen pedig a következő napokban hajtják végre.
A szóvivő pénteken adott tájékoztatást arról, hogy megkezdődött Győr-Moson-Sopron megyében az árvíz utáni fertőtlenítés és helyreállítás, előbbi mintegy egymillió négyzetméteres területet, utóbbi kétszáz kilométeres szakaszt érint.
Azt is jelezte: szombaton 15 településen megkezdődik a szúnyogirtás is. Mint kifejtette, az ütemterv szerint a legfontosabb feladat a közutak és a vasútvonalak megtisztítása, felszabadítása annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb, korlátozások nélkül megindulhasson a közlekedés. Szintén kiemelt tennivaló a belterületi részek és a fakadóvízzel érintett területek megtisztítása.
A mentesítő-helyreállító munka következő szakaszában a településeken belül épített ideiglenes védműveket bontják el, a munkálatokat az önkormányzat szervezi közmunkások, fogvatartottak és önkéntesek együttműködésével.
Kapcsolódó írások:
- Kutyája tolta ki az árvízből a kerekesszékes férfit - VIDEÓ!
- Már a németek is "takarítanak"
- Győr megyében is megkezdték a helyreállítási munkálatokat
- Kezdődik a fertőtlenítés Fejér megyében
- 66 centivel csökkenhet a vízszint Bátánál
- Kisoroszi továbbra is a Duna fogságában
- Nyitnak a fővárosi strandok!
- Negyven méteren mosta el a vasúti töltést az árvíz Almásfüzitőnél
- Pest megyében is oldanak fel forgalomkorlátozásokat