Árvíz
Hamarosan eléri Hamburgot az árhullám
Tovább vonul az árhullám észak felé az Elba németországi szakaszán, és szerda reggelre már megközelítette Hamburgot, a térség legjelentősebb városát.
2013.06.12 08:15MTI
Az Elba az alsó szakaszon sokkal szélesebb és mélyebb mederben folyik, mint az ország keleti részén. Hamburgot a tenger felől érkező vihardagályok miatt rendkívül kiterjedt gát- és csatornarendszer védi, a több mint másfél millió lakosú városban ezért várhatóan nem okoz nagyobb gondot az árhullám.
Hamburgtól alig 40 kilométerre, Lauenburgban viszont kritikus a helyzet, a belvárosban 30 centiméter magasan áll a víz, 400 embert kitelepítettek. Feljebb, Szász-Anhalt tartományban pedig az utóbbi napokban történt gátszakadások miatt a folyóból beltenger alakult ki, több mint ezer négyzetkilométer áll víz alatt, ami majdnem akkora terület, mint a Balaton kétszerese.
A Németországot délkeletről északnyugat felé több mint 700 kilométer hosszúságban átszelő folyó felső szakaszán feloldották a katasztrófariadót, de öt tartományban továbbra is a nyár elején megszokottnál többször magasabb vízoszlop nyomja a gátakat.
A védműveket a felázás mellett a folyóban sodródó fa-, növény- és egyéb hulladék is veszélyezteti, az alsó-szászországi Lüchow-Dannenberg járásban például 50 tonna hordalékot emeltek ki az utóbbi napokban az árvízi védekezést irányító törzs adatai szerint.
A homokzsákok egész Németországban elfogytak, a belügyminisztérium ezért a szomszédos országoktól kért segítséget. A Bundeswehr, a német hadsereg is külföldi segítséget kért, a német egységeket a francia és a holland hadsereg is támogatja szakértőkkel és speciális munkagépekkel. Az árvízi védekezésben 80 ezer tűzoltó és 9 ezer rendőr mellett mintegy 20 ezer katona is részt vesz.
Az Elbán és németországi mellékfolyóin, valamint a Duna bajorországi szakaszán június elején kezdődött áradás a Fitch Ratings hitelminősítő elemzése szerint 12 milliárd euró nemzetgazdasági kárt okoz, a biztosítók pedig 3 milliárd eurót fizethetnek.
Kapcsolódó írások:
- Komáromnál megszűnhet a rendkívüli készültség
- Elviszik a homokzsákokat, szerda reggeltől a metró is megáll a a Batthyány téren
- Hatvankilencen hazaköltözhettek Horányba
- Budapesten szerda reggelre harmadfokúra csökkenhet a készültség
- Az árvíz sújtotta váci börtönben már a fertőtlenítés van soron
- Megérkezett Győrújfalura a hazatérők első csoportja
- Bács-Kiskun: 1600 hektár termőföldet borít víz
- Bevált a mobil árvízvédelmi fal Szentendrén - Tarlósnak is tetszik
- Megszűnt a legmagasabb fokú készültség Csehországban
- Már Paksnál tart a Duna tetőzése
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06