Árvíz
Nincs áram a Római-parton, tart a védekezés
Több mint 300 ember vesz részt a mai árvízvédelmi munkálatokban a Római-parton. 200 ember a fővédvonal megerősítését végzi, százan a terület zárásáról gondoskodnak. Az áramszolgáltató a Római-part árterében biztonsági okból megszüntette a szolgáltatást.
2013.06.08 11:21Havariapress
A védelmi bizottság arra kéri a lakosokat, hogy a Római-part lezárt területén ne nehezítsék a szakemberek munkáját, és lehetőség szerint inkább kerüljék a helyszínt.
Pénteken a védművet agyaggal tapasztották meg, a munkálatokkal estére végeztek, szombaton a gátkorona további rézsűtámasztást kap. Pénteken este a Római-parton árterében a Budapesti Elektromos Művek az áramszolgáltatást - a veszélyeztetett időszakra - ideiglenesen megszüntette.

A hatóságok korábban már minden, elöntéssel veszélyeztetett területen élővel személyesen felvették a kapcsolatot és rögzítették közvetlen elérhetőségeiket, annak érdekében, hogy ha az árvízi veszélyhelyzet miatt a főváros területén bárkinek el kell hagynia lakóhelyét, akkor soron kívül értesíthetőek legyenek.
A Bem rakparton parkolási tilalmat rendeltek el, pénteken 12 órától a szentendrei HÉV vonalán a vonatok a Margit híd megállótól indulnak, az M2-es metró szombat üzemkezdéstől megállás nélkül áthalad a Batthyány téri megállón. A védelmi bizottság tájékoztatása szerint, az elmúlt 12 órában a főváros kiemelt helyszínein továbbra is folyamatosan és tervszerűen zajlottak az árvíz elleni védekezési munkálatok.
Megerősített szolgálatban, állandó felügyelet mellett folyik a gátak őrzése és védése. A védekezésben eddig több mint 8 ezer fő vett részt, köztük 1600 önkéntes. A Duna fővárosi szakaszán szombaton délelőtt 850 centiméteres vízállást mértek, az elmúlt 12 órában az előrejelzésnek megfelelően 25 centimétert emelkedett a vízszint.
A Duna tetőzése hétfőn, minden eddigi vízszintet meghaladó mértékben, 895 centiméternél várható. Budapesten a kitelepítettek összlétszáma eddig 188 fő, ebből 38 ember a III. kerületből, 40 a IV. kerületből, 97 a XIII. kerületből, két fő a IX. kerületből, 11 ember pedig a XXI. kerületből kényszerült elhagyni otthonát.
Kapcsolódó írások:
- Kettes fokozatú ivóvízkorlátozás Dunabogdányban
- Orbán: Pilismarót a következő veszélyes pont
- Elérte a 2006-os szintet a Duna Szentendrén
- Teljes vasúti lezárás Almásfűzfő és Komárom között
- Lezárták az esztergomi Mária-Valéria hidat
- 40 napos eső jön az árvízre?
- Újabb erőket mozgósított a Honvédség, de még mindig vannak tartalékok
- A csehek túl vannak a nehezén
- Orbán: most jön a neheze
- Meghaladhatja a 2006-os maximumot a Duna Szentendrén