Árvíz
Meghaladhatja a 2006-os maximumot a Duna Szentendrén
Szentendrén szombat reggel a 2002-es szint, 746 centiméter körül áll a Duna vízszintje és tovább növekszik, várhatóan meghaladja a 2006-os maximumot.
2013.06.08 08:30MTI
Varga László, a Szentendrei Járási Hivatal vezetője arról számolt be, hogy az éjszaka Tahitótfaluba kétéltű járműveket vezényelt a honvédség, a feladtuk, hogy részt vegyenek a mentési munkálatokban, ha szükséges, illetve hogy a honvédségi és a hivatásos állományt tudják szállítani, akkor is, ha a települések között víz van.
A gátakon kisebb átfolyások, szivárgások vannak, ezeket javítják, illetve szivattyúznak. Dunabogdányba ötven ember érkezett szivattyúkkal, valamint az éjszaka folyamán Tolna megyéből jöttek önkéntesek, akiket Leányfalun és Budakalászon szállásoltak el, ott segítik majd a védekezést.
Szentendrén pénteken a Nádastói zsilip eresztett, a délután folyamán a szakemberek a zsilip alját feltöltötték zsákokkal és megtámasztották kövekkel, ezzel teljesen elzárták, és folyamatosan figyelik - tette hozzá Varga László. Gilicze Réka, a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Kárpátaljáról érkezett egyházi önkéntes tűzoltóság szombaton harminc kárpátaljai önkéntessel egészül ki. Szombaton Százhalombattán teljesítenek szolgálatot.
A debreceni tűzoltók négy nagy teljesítményű szivattyút is hoztak magukkal, ezzel is segítik a védelmi munkálatokat. Szombatra csaknem kétszáz önkéntes jelentkezett a Református Szeretetszolgálat csapatához, a Katasztrófavédelem kérésére Százhalombattára szállítják őket – közölte a szóvivő.
Az önkéntes segítőkön túl élelmiszer-adománnyal és kitelepítés esetén több intézmény megnyitásával támogatja az árvízi munkákat a Református Szeretetszolgálat, Tahitótfaluban és Szentendrén már előkészítették az ideiglenes szálláshelyeket.
Kapcsolódó írások:
- Huszonkilenc győrújfaluit telepítettek ki
- Kritikus helyzet Németország keleti részén
- Ausztriában már a helyreállításra koncentrálnak
- Képkavalkád - ezrek a gáton, kitelepítések, rekordok, továbbra is a víz az úr
- Győrújbarátra, egy táborba telepítik át a győrújfaluiakat
- Jelentős forgalmi változások a fővárosban
- Kitelepítik Győrújfalut!
- Győr megyében 4689-en vesznek részt a védekezésben
- Kiterjesztik a légtérhasználati korlátozást
- Nagybajcsnál már a várt tetőzési szintet is meghaladta a Duna