Időben kezdődött a védekezés
Vízállás, emelkedés, pénzügy - rekordok dőlhetnek
Soha nem látott mértékű áradásra, kitelepítésére készülnek Nagymaroson, Kismaroson és Szobon - mondták az érintett független polgármesterek.
2013.06.05 17:59MTI
Petrovics László, Nagymaros polgármestere arról adott tájékoztatást, hogy noha most is több százan erősítik a gátat, minden erőfeszítésük ellenére legalább egy házsor komoly veszélybe kerül, az ott lakóknak átmenetileg költözniük kell, mert a várható, 7,3 méteres vízszint 16 centiméterrel meghaladja majd az eddig mért legmagasabb értéket.
Az evakuálás a 12-es út és a folyó között elterülő üdülőövezetben nyolc állandó lakost és az ideiglenesen ott tartózkodókat érintheti majd.
"Időben kezdtünk védekezni az árvíz ellen, az illetékes szervektől minden segítséget megkapunk, mégis versenyt futunk az idővel" - mondta a város vezetője.
Poldauf Gábor, Kismaros polgármestere úgy fogalmazott: a valaha tapasztalt legsúlyosabb árvízi helyzetet éli meg a település. "Éjjel-nappal építi a gátat 90-130 ember, ott vagyok magam is, de a szombatra jelzett, 7 métert bőven meghaladó vízszint ellen nehéz felvenni a harcot" - mondta.
Néhány család már megkapta a kitelepítésről szóló határozatot, ám egyelőre nem akarnak kiköltözni - jegyezte meg Poldauf Gábor.
Remitzky Zoltán, Szob polgármestere is azt mondta: a mostanihoz hasonló mértékű veszélynek még sohasem voltak kitéve. Hatalmas erőkkel védekeznek, ám mivel Szob kavicsos alapra, sóderpadra épült, a víz alulról mossa alá a várost. Ezért azt a módszert alkalmazhatják, hogy minden veszélyeztetett ingatlant körberaknak homokzsákokkal. Negyven vagy 42 házat így is elönt majd a Duna.
Az önkormányzat már elvitette a zeneiskolába az érintett családok bútorait, két házból ki is költöztek a lakók, ha pedig jön a víz, a többiek is el kell hagyniuk lakhelyüket. Az érintettek rokonokhoz vagy önkormányzati férőhelyre mehetnek majd.
A Duna 2-2,2 méterrel a parti sétány fölött csap át hamarosan, holott 3 méterrel alatta szokott lenni - érzékeltette a várható víztömeg nagyságát Remitzky Zoltán.

A Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcsnál 4 óra alatt 31 centiméterrel emelkedett a Duna vízállása - derül ki az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerda délután az MTI -hez eljuttatott közleményből.
A településen 11 órakor még 716 centiméteres, délután 3 órakor viszont már 747 centiméteres vízmagasságot mértek.
Az OMIT összesítése szerint valamennyi helyen emelkedett a vízszint. Budapestnél legutóbb 681 centiméter volt a víz magassága.
Komáromnál szintén négy óra alatt tizennégy centiméterrel, 656 centiméterre duzzadt a folyó. Esztergomnál is meghaladja a 6 métert a Duna magassága, legutóbb 608 centiméteres vízszintet rögzítettek. A Pest megyei Nagymarosnál a legutóbbi mérés szerint 540 centiméteres volt a Duna vízszintje.
Az OMIT közleményében azt írta: a folyamatosan beérkező adatok alapján az árhullám levonulása nagy feladatot jelent, de - mint kiemelték - "ezzel az országos méretű összefogással, közösen, sikerrel megoldható". Megjegyezték továbbá, hogy szerdától 509, csütörtöktől pedig további ezer rendészeti szakközépiskolás is részt vesz a védekezésben. Ők az egész védvonalon vészőri szolgálatot teljesítenek, feladatuk a gátak állapotának ellenőrzése.

A kabinet döntése értelmében tizenötmilliárd forinttal túlléphető lesz a költségvetés kárelhárítási kerete az ár- és belvízi védekezés és helyreállítás költségeire, valamint a még márciusi rendkívüli időjárással kapcsolatos kiadásokra.
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent határozat szerint a kormány jóváhagyta, hogy az ár- és belvízvédekezés, a vízkárelhárítás, valamint a helyreállítás költségeire, továbbá a márciusi rendkívüli időjárással összefüggő kiadások finanszírozására legfeljebb 15 milliárd forinttal túlléphető legyen a Belügyminisztérium költségvetési fejezetében a víz-, környezeti és természeti katasztrófákból fakadó károk elhárítására szolgáló előirányzat.
Kapcsolódó írások:
- "Gyanús" emberek - nyomozócsoportot hozott létre a BRFK
- Lezárták a 10-es utat Dunaalmás és Almásfüzitő között
- Árvíz - kampányolás, a kormány támadása helyett inkább segítenek a pártok
- Pilóta nélküli repülőket is bevetett a HM
- Árvíz - elhalasztja vasárnapi kongresszusát a Fidesz
- Varga: az árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosított
- Árvíz - megerősített szolgálattal készülnek a mentősök
- Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács Budapesten
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06