A Duna magas vízállása ellenére

A paksi atomerőmű működése nincs veszélyben

Korábban is jelezték, a célzott biztonsági felülvizsgálat az erőmű ellenálló képességét vizsgálta, és arra is kitért, hogy az extrém vízállás hogyan érinti.

2013.06.04 18:59MTI
Fotó: MTI

A paksi atomerőmű üzemeltetésére, biztonságára nem jelent veszélyt a Duna áradása. Az atomerőmű telephelye semmilyen körülmények között nem kerül víz alá - mondta Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója kedden.

Hozzátette: a vízügyi hatóságokkal folyamatos kapcsolatot tartanak, a folyó magas vízállása esetére kidolgozott, háromfokozatú védelmi intézkedés első szintjét életbe léptették.

Mint kifejtette, a készültségi terv középpontjában nem a gát védelme áll, hiszen arra nincs szükség, hanem például a zsilipek behelyezése, az uszadék káros hatásai elleni védelem.

Emlékeztetett arra: korábban is jelezték, a célzott biztonsági felülvizsgálat az erőmű ellenálló képességét vizsgálta, és arra is kitért, hogy az extrém vízállás hogyan érinti. Az eredmény azt igazolta, hogy nem fenyegeti veszély - hangsúlyozta.

Hamvas István elmondta, hogy az erőmű felőli gát magasabb, mint a túloldali, az erőmű telephelye pedig még ennél is feljebb van, ezért kijelenthető, hogy a létesítmény biztonságát, üzemképességét nem befolyásolja a prognosztizált vízszint.

Ezzel egyidejűleg az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közleményben tudatta, hogy a jelenlegi ismeretek szerint június 10-én várható a folyó tetőzése Paksnál 813 centiméteres értéken, ami nem éri el a harmadfokú védelmi szintet, és alatta marad az atomerőmű térségében mértékadó 863 centiméteres árvízszintnek is.

A közlés szerint a szokásostól eltérő időjárási körülmények kezelésére a Paksi Atomerőmű előre kidolgozott eljárásokkal rendelkezik.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.