Árvíz
Kilencszáz katona az észak-dunántúli gátakon
Mintegy kilencszáz katonát vetnek be keddtől az árvízi védekezésben - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig).
2013.06.04 13:13MTI
A közleményben utaltak arra, hogy a Belügyminisztérium a térségben az esztergomi, a Komárom-Almásfüzítő, a Vének-Dunaremete, a Dunaremete-Rajka, a Vének-Dunaszentpál és a Mosoni-Duna-Rábca árvízvédelmi szakaszon léptetett életbe rendkívüli készültséget.
Jelenleg a töltéseket magasítják, homokzsákokat töltenek, az árvízzel veszélyeztetett településeken a vízügyi szervektől átvezényelt műszaki felelősök koordinálják az előkészítő és a védekezési munkákat. Az építési projektek által érintett védműveken továbbra is a kivitelezők részvételével folyik a védekezés a vízügyi szervek felügyelete mellett. Folyamatosan érkeznek a szakemberek más vízügyi igazgatóságoktól.
A tájékoztatás szerint a veszélyeztetett területen forgalomkorlátozásra és hídlezárásokra kell számítani. Korábbi információk szerint várhatóan a Rábán átívelő győri hidat védekezési munkálatok, a Vámosszabadinál a Duna fölött futó hidat pedig azért lehet szükséges lezárni, mert a 2002-es árvíz idején - az akkorihoz hasonló helyzet kialakulását prognosztizálják a szakemberek - víz alá került az útpálya, így most sem lesz járható a szakasz.
Az Éduvízig közleménye szerint az elmúlt 24 órában a Duna vízgyűjtő területén már nem volt jelentős csapadék, de a napokban elsősorban a hegyvidéki vízgyűjtőkön átlagosan 5-10 milliméternyi eső hullhat. A Duna felső szakaszán az árhullám csúcsa a kedd reggeli adatok alapján Linz felett van, itt még árad a folyó.
Nagybajcs térségében az áradás folyamatos, hétfő este lépte át a folyó itt a harmadfokú készültség szintjét. Szerda reggelre itt - folyamatos emelkedés mellett - 720-740 centiméteres állást várnak a szakemberek. Győrnél a vízmagasság elérte az első fok szintjét, azaz az 500 centimétert; a vízállás egy nap alatt 120-140 centivel nőhet, a csúcs pedig 850 centiméter lehet - tudatták.
A prognózis szerint az árhullám magassága Komáromnál és Esztergomnál jelentősen meg fogja haladni a harmadfokú készültség szintjét.