NAV
Karácsony előtt még be lehet jelentkezni az evába
Azoknak, akik 2015-ben az eva szerint teljesítették adókötelezettségüket, és 2016-ban is fenn akarják tartani ezt az adózási módot, nem kell újra bejelentkezniük.
2015.12.04 11:22MTI
Az újonnan bejelentkező adózók 2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Kifejtik, hogy az eváról szóló törvény hatálya alá bejelentkezni, illetve az alól kijelentkezni az egyéni vállalkozók a 15T103-as, a társas vállalkozók pedig a 15T203 számú adatbejelentő lapon tudnak a NAV adóigazgatóságain. Az adatlapok már december 1. óta letölthetők a NAV honlapjáról (http://www.nav.gov.hu), illetve papír alapon is hozzáférhetők a NAV ügyfélszolgálatain.
Az eva szerinti adózást többek között a törvényi feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozók, egyéni cégek, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, ügyvédi irodák és közkereseti társaságok választhatják legkésőbb 2015. december 21-ig. A bejelentkezés ugyanezen időpontig írásban visszavonható - olvasható a közleményben.
A NAV kiemeli, hogy azoknak, akik 2015-ben az eva szerint teljesítették adókötelezettségüket, és 2016-ban is fenn akarják tartani ezt az adózási módot, nem kell újra bejelentkezniük.
Ugyancsak 2015. december 21-éig, és szintén a 15T103, illetve a 15T203 számú adatbejelentő lapon lehet kijelentkezni az eva törvény hatálya alól. Az adózó köteles kijelentkezni, ha 2015. december 21-én nem felel meg az eva választására jogosító feltételeknek, például, ha ebben az időpontban adótartozása van.
Az egyéni vállalkozók szintén december 21-éig - a 16JNY számú nyomtatványon - nyilatkozhatnak arról is, hogy a magasabb összegű ellátás érdekében a járulékokat az általánosnál magasabb - a minimálbér másfélszeresét meghaladó - alap után fizetik meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06