Az Apeh újítását üdvözli az MDF

Az adózási naptár meg fogja könnyíteni az emberek életét

Az MDF üdvözli, hogy az APEH - a párt korábbi javaslatának megfelelően - lehetővé tette honlapján a személyes adózási naptár elkészítésének lehetőségét.

2008.09.23 17:58ma.hu

A konzervatív párt felhívására megvalósult újítás jelentősen könnyíteni fogja az adófizető állampolgárok életét. Az eltérő befizetési határidők között nehéz volt eligazodni, az adózási naptár viszont optimális körülményeket teremt ahhoz, hogy az adózók eleget tudjanak tenni kötelezettségeiknek. Újabb könnyítést jelentene az állampolgároknak a párt azon javaslata, melynek értelmében kártyaleolvasó terminálokkal szerelnék fel az okmányirodákat is. 

Meggyőződésünk, hogy az adózási naptárral újabb jelentős lépést tettünk az e-kormányzás irányába, mely elősegítheti a kis- és középvállalkozások, a középosztály megerősödését. A személyre szabott adónaptár rendet tehet a káoszban: a befizetési határidők ugyanis rendkívül különbözőek, a vonatkozó jogszabályokban más-más módon vannak meghatározva. Arról nem is beszélve, hogy az egyes adónemeken belül is vannak különböző határidők, amelyek az adófizető állampolgár bizonyos egyéni jellemzőitől függnek. Az adózási naptár kérésének lehetőségével – a szeptember 1-i bevezetés óta – több mint tizenötezer adóalany élt. 


Az APEH honlapján (www.apeh.hu) a naptár elkészítése egyszerű: választ kell adni néhány kérdésre, amelyhez az újonnan elkészített program segítséget nyújt. A válaszok alapján pedig elkészül az adózóra vonatkozó bevallások listája, mely feltünteti a nyomtatványszámokat, valamint az azokra vonatkozó benyújtási és fizetési határidőket is. A Magyar Demokrata Fórum szerint ez az újítás optimális feltételeket teremt ahhoz, hogy az adófizető állampolgárok eleget tudjanak tenni kötelezettségeiknek. 

Az MDF korszerű konzervatív pártként vallja, hogy a túlburjánzó bürokrácia csökkentése érdekében ki kell használni a 21. század technikai lehetőségeit. Ezért küzdöttük ki, hogy minden állampolgárnak automatikusan fel kelljen ajánlani az ügyfélkapu kulcs használatát az okmányirodákban, illetve, hogy az APEH hivatalokban – több órás sorban állás helyett - végre bankkártyával is ki lehessen egyenlíteni az adótartozásokat. Azért viszont továbbra is dolgozunk, hogy ezt a lehetőséget az okmányirodákra is terjesszék ki, ezzel is elősegítve az ügyfélbarát ügyintézési rendszer kialakítását

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.