Internetadó
Ingyenes wifit biztosítanak a jobbikos vezetésű településeken
Ingyenes internetet biztosítanak a jobbikos vezetésű települések főterein - jelentette be a párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
2014.11.01 14:01MTI
Novák Előd elmondta, hogy internetbarát települések jelszóval indítják a mozgalmat, s az érintett települések bevezető útjainál, a közútkezelővel egyeztetett szabványos táblákon is jelzik az ingyenes wifiszolgáltatást. A Jobbik 14 helyen ad polgármestert az országban.
Az alelnök szavai szerint a kezdeményezéssel példát szeretnének mutatni abban, hogy az internet "nem ellenség", hanem 21. századi lehetőség. Hozzátette: a közterületi wifi néhány százezer forintból kiépíthető, de megtérül az önkormányzatoknak és élettel tölti meg a településeket.
Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy egy alapszintű, ingyenes internetcsomag elősegítené a távügyintézést és a távmunkát, emellett csökkentené az autós forgalmat is. Megjegyezte: a hazai internetcsomagok díja kétszerese a nyugatiaknak, ami komoly versenyhátrányt jelent.
Noha a reklámadóból befolyó bevételekből lehetett volna ezen változtatni, a kormány nem tartotta szükségesnek az átfogó csökkentést - fűzte hozzá Novák Előd, aki azt is kijelentette: amíg Orbán Viktor miniszterelnök "hadilábon áll" az internettel és "nincs személyes tapasztalata", nem üzenhet hadat az internethasználók széles táborának.
A Jobbik alelnöke a nemzeti konzultációt propagandának és adatgyűjtésnek minősítette, nem korrekt párbeszédnek.
A politikust kérdezték az üzletek vasárnapi zárva tartásának tervéről is. Ezzel kapcsolatban azt mondta: az előző ciklusban nekik is volt olyan javaslatuk a "multicégek kordában tartása" érdekében, amely arról szólt, hogy csak a kis- és családi vállalkozásoknak legyen lehetőségük kinyitni vasárnap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06