Stabilitási Megtakarítási Számla
Már 6 milliárd forint fehéredett ki az állami pénzmosodában
Ha valaki legalább ötmillió forintért vásárol államkötvényt, és öt évig nem nyúl hozzá, akkor az adóhatóság nem firtatja a pénz eredetét és csak a tőke után kell adót fizetni.
2014.05.05 07:47MTI
Már több mint hatmilliárd forintnyi, korábban az adózás alól kivont összeget legalizáltak három hónap alatt Magyarországon a Stabilitási Megtakarítási Számla (SMSZ) segítségével - írta a Népszava.
A lap hétfői számában emlékeztet: tavaly december óta van lehetőség arra, hogy ha valaki legalább ötmillió forintért vásárol államkötvényt, és öt évig nem nyúl hozzá, akkor az adóhatóság nem firtatja a pénz eredetét és csak a tőke után kell adót fizetni.
Az Országgyűlés 2013-ban fogadta el ezt a törvényt. A három banknál elérhető SMSZ-re ötmillió forintnál nagyobb összeget lehet befizetni, amiből a bank állampapírokat vásárol.
A NAV a bankoktól csak összesített - a számlatulajdonos azonosítása nélküli - adatokat kap. Az első negyedéves számok adatai szerint az SMSZ három hónapos működése alatt 74 számlán összesen 6,185 milliárd forint gyűlt össze, így az egy számlára érkezett összeg átlagosan 85 millió forintot tesz ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06